Közélet

Orbán „Nemzetközi Diktátorszövetséget” akar

A Princenton Egyetem tanára szerint a NER egy mintha demokrácia.

A Népszavának Kim Lane Scheppele azt mondja, sok definíció van az Orbán-rendszer leírására a maffiaállamtól a versengő autoriter rezsimíg. Ő a NER-t alkotmányos autokráciának tartja, mert autoriter természetű, de papíron minden alkotmányos.

Orbán Viktor nem kész recepteket követ, sokszor váratlan, amit lép, nem nagyon kiszámítható, mi lesz a következő lépése, és az is a fő célja, hogy megtévesszen mindenkit:

hogy Magyarország még demokrácia, miközben a háttérben már szinte semmi nincs, ami egy demokrácia valódi tartalmát jelenti. Szándékosan törekszik arra, hogy ne lehessen könnyen meghatározni, mit is tesz.

A Princenton Egyetem tanára szerint Orbán Viktor számolt azzal, hogy a túlóratörvény elfogadása után esik a Fidesz népszerűsége.

Gyengült a Fidesz, erősödött az ellenzék
A kormánypárt egy hónap alatt 250 ezer szavazót veszített a rabszolgatörvény miatt.

Az ellenzék egyetlen esélye, ha minden ellentétet félretesz, és csak Orbán leváltására koncentrál. A Fideszre nagy veszélyt jelenthetne, ha az EU egységesebben, hangosabban tiltakozna, az unió kínálta előnyök elvesztése hatna a magyarokra. A jogállami normákat veszélyeztető kormányoktól már korábban meg kellett volna vonni a támogatásokat.

Orbán Viktor kettős játékot játszik.

Jobbra tolná az EPP-t, ezért sokat is tett, de ezzel kreált egy olyan erős koalíciót önmaga ellen a párton belül, amely legszívesebben kizárná. Ha ez megtörténik, létrehozza saját mozgalmát és kívülről bomlasztja majd az EPP-t, amiben nagy rutinja van,

hiszen a magyar jobboldalon szívós munkával mindenkit kinyírt a Fidesz körül. Ugyanezt most európai szinten próbálná meg.

Bár sokan úgy vélik, erre nem lehet képes, Orbánt hiba alábecsülni.

Elfelejtették bejelenteni, hogy Európa utolsó diktátora februárra várja Orbánt
Az Aljakszandr Lukasenkával tervezett korábbi találkozót sem verték nagy dobra, az MTI most sem tájékoztatott erről, pedig Minszkben fő hír volt Orbán Viktor hivatalos látogatása.

A professzor szerint Minszkbe, Európa utolsó diktátorához is azért megy, mert úgy kalkulál, az EU-pénzek csökkenése után valamilyen alternatív finanszírozási forrás kell.

Ezért már régóta igyekszik egyfajta „Nemzetközi Diktátorszövetséget” létrehozni, Lukasenka csak egy ebben a sorban. Nem véletlen, hogy egy sor autoriter rendszerrel kötött már partnerségi megállapodásokat Magyarország.

Putyin és paksi bővítés kapcsán a kormányfő egyik legnagyobb külföldi kritikusa úgy véli, Kína nagyobb szereplő a játszmában.

Orbán mindig megpróbálja elkerülni, hogy túlzottan egy embertől függjön a hatalma, ezért nyírta ki Simicska Lajost is.

Kim Lane Scheppele szerint Orbán szívesen állna egy EU-szkeptikus koalíció élére. Ha az ellenzék az EP-választáson a Fideszt visszaszorítaná, az Európának bebizonyíthatná, hogy nem verhetetlen és akkor az EU is keményebben léphetne fel Orbán Viktor ellen a demokrácia helyreállításáért.

Gyurcsány árnya a szivárványkoalíción
A Nézőpont Intézet azt állítja, hogy az ellenzék rosszul járna egy közös listával.

Kiemelt fotó: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik