Belföld

Gyengült a Fidesz, erősödött az ellenzék

A kormánypárt egy hónap alatt 250 ezer szavazót veszített a rabszolgatörvény miatt.

A ZRI Závecz Research Intézet legfrissebb reprezentatív kutatása szerint az elmúlt hónap történései, a túlóratörvény elfogadása és az azt követő ellenzéki reakciók hatással voltak a pártpreferenciákra.

Gyengült a Fidesz, összességében erősödött az ellenzék. 

A változások nem forgatták fel a korábbi erőviszonyokat, de a legnagyobb arányban a Fidesz támogatottsága módosult. December első felében a választók 35 százaléka állt mögöttük, most 32 százalék.

A Jobbik javítani tudott, a múltkori 9-ről 11 százalékra bővült a támogatottsága. Az MSZP és a DK az előző hónapok eredményeit hozta, előbbinek 7, utóbbinak 5 százalékos a tábora a teljes választói körben. A Momentum támogatottsága 3-ról 4 százalékra, a Kétfarkú Kutyapárté 2-ről 3 százalékra emelkedett. Az LMP-nek harmadik hónapja stabil a pozíciója, a választókorúak 3 százaléka kedveli. A Párbeszéd és a Mi Hazánk Mozgalom – az előző hónapokhoz hasonlóan – 1-1 százalékon áll.

A pártnélküliek aránya változatlan, ezúttal is 32 százaléknyian tartoznak ebbe a csoportba.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz 48 százalékos. Ebben az aktív szavazói körben a Jobbiknak 17 százalékos a tábora, az MSZP-é pedig 12 százalékos. Az elkötelezett pártválasztók 8 százaléka voksolna a DK-ra. E pártok tehát parlamenti pártok lennének egy mostani választáson is. A Momentum 5 százalékkal a bejutási határértéken van. A biztos szavazók 4 százaléka támogatja az LMP-t, 2 százaléka a Párbeszédet, 1 százaléka a Mi Hazánk Mozgalmat.

A ZRI Závecz Research Intézet szerint a Fidesz a túlóratörvény miatt egy hónap alatt körülbelül 250 ezer választót veszített el. 

A kormánypárt veszteségei nagyon pontosan lokalizálhatók.

Az aktív dolgozók körében 5, a 40 év alattiaknál 7, a szakmunkások között 5, a diplomásoknál 7 százalékpontot veszített.

A lemorzsolódás alapvetően a nagyvárosokban (Budapesten 9, a megyeszékhelyeken 5 százalékpont), és a falvakban történt (4 százalékpont), a legnépesebb településkategórián belül, a kis- és közepes városokban egyáltalán nem észrevehető.

A Fidesz leginkább eltökélt bázisát alkotó rétegekben, az alacsony iskolázottságúak, az idősebbek körében nem volt veszteség, még 1-2 százalékos emelkedések is voltak. A Fidesz-tábor aktivitási szintje, elkötelezettsége magasabb a múlt havinál, ami azt jelzi, hogy a pártot a kevésbé kötődő támogatói (a szavazótábor perifériáján tartózkodók) ezekben a hetekben elhagyták.

Az ellenzék valamelyest profitált az elmúlt hetekből. A Jobbiknál, a Momentumnál és a Kétfarkú Kutyapártnál ez új szavazók érkezését, az MSZP-nél és az LMP-nél az aktivitás emelkedését jelentette.

A Jobbik elmozdult a novemberi mélypontjáról, azóta 7-ről 11 százalékra nőtt a támogatottsága, különösen a 30-50 év közöttiek, a szakmunkások, illetve a falvakban élők körében erősödött, ezekben a csoportokban 7-8 százalékponttal bővült.

Kiemelt fotó: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik