Közélet nyugdíj

Népszava: megtalálták a nyugdíjbotrány „felelősét”

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság szakmai igazgató-helyettesét fokozták le, miután Varga Mihály vizsgálatot kezdeményezett.
Korábban a témában:

A Népszava úgy tudja, a Magyar Államkincstárnál megtalálták a másfél héttel ezelőtti nyugdíjbotrány „felelősét”: forrásaik szerint leváltották a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság szakmai igazgató-helyettesét.

Mint arról korábban beszámoltunk, a januári nyugdíj-átutalásnak még 11-én reggel meg kellett volna történnie, ám sokan akár napokkal később kapták csak meg a juttatást, az államkincstár vezetőinek hallgatása közepette. A Népszava informátorai szerint Gondán Csaba, a több évtizede a nyugdíjfolyósítónál dolgozó jogász azért kerül alacsonyabb beosztásba, mert felelőst kellett megnevezni, miután Varga Mihály pénzügyminiszter vizsgálatot kezdeményezett az ügyben.

A napilap szerint Gondán leváltása azért érthetetlen, mert a nyugdíjfolyósító elvégezte a feladatát, szakértők szerint az államkincstár központi rendszerében volt hiba. (Fotó: MTVA / Róka László)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.