Belföld

Varga Mihály vizsgáltatja, hogy miért késtek a nyugdíjak

Technikai hiba áll a háttérben, hangsúlyozta a miniszter egy képviselői kérdésre.

Mint korábban megírtuk, a nyugdíjasok nem kapták meg időben a januárban esedékes járandóságukat – a pénznek pénteken reggel kellett volna megérkeznie a bankszámlákra, de még hétfőn is lehettek olyanok, akik nem kapták meg a juttatást.

A hvg.hu azt írja, Varga Mihály pénzügyminiszter kivizsgáltatni készül az ügyet. Ez nem úgy derült ki, hogy a politikus kiállt volna tájékoztatást adni, hanem úgy, hogy az MSZP-s Mesterházy Attila írásbeli kérdést intézett a tárcavezetőhöz.

Varga közölte: a Magyar Államkincstár „a szokásos eljárásrendben készítette elő a januári járandóságok esedékes átutalását”, az utalás során azonban „technikai hiba lépett fel, amelyet napközben sikerült elhárítani”. Varga „az eljárás során keletkezett technikai problémák okainak feltárására” vizsgálatot indított – áll a tájékoztatásban. (Fotó: MTI / Máthé Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik