Közélet

Feljelentette az ÁSZ a Momentumot és a Párbeszédet

A Momentum szerint kiderülhetne, hogy betartották a törvényeket, ha a számvevőszék hajlandó lenne lefolytatni egy valós vizsgálatot.

Költségvetési csalás gyanújával feljelentette az Állami Számvevőszék a Párbeszédet és a Momentumot – közölte a hvg.hu-val az ÁSZ kommunikációs osztályának vezetője, Horváth Bálint. Szerintük a két párt késve, illetve egyáltalán nem adott le számlákat a kampányköltések igazolására.

A Momentum még szerdán közölte, hogy a Számvevőszék állításaival szemben júniusban publikálták a törvényben előírt beszámolójukat, ami a július 30-i Magyar Közlönyben is megjelent, kampányköltéseiket pedig valós számlák és bizonylatok igazolják. Minden közpénzt a kampányfinanszírozási törvény alapján költöttek el, és ez az ÁSZ számára is kiderülhetne, ha hajlandók lennének lefolytatni egy valós vizsgálatot – írta a párt.

https://www.facebook.com/momentum.mozgalom/posts/1264480890360390?__xts__%5B0%5D=68.ARDbeCgN3RYokP8tVxgWOha4W-nE9uOEYzirGFxmuXePFCtpYn7gOLV3WRmM3mKw_MpIVWa5cq-2_ZFQ6S-AMssu09dy8EYlxZZAFh-MVYVL5TUivYffgnGntYcbU6uwCcXDcyTr9TsvKINcOSLPzELlihMxpPQNDp4gzrCLgcbl-dayOqiKbhF1C-kJF9nkFfB60Gd4rB8D7vR81eGCKOUddCnDkJA1Nw-8o4Uy1gLzbi87zRRu7tow1CKElKapPQh0-yAyWBN6PNwPVBOaDsvP68qYxsX96r7vfR8VlV_JoGijvVNAlNdZw2dey3p3YjWeXcwkcBvvQFs7Wf0Wb_iliQ&__tn__=-R

Csütörtökön egyébként Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője sajtótájékoztatót tartott, itt a 444 beszámolója szerint kiderült: amikor a számvevőszék tavaly nyár végén bekérte az elszámolási papírokat, a megkeresést a Momentum régi székhelyére küldték. A párt azt állítja, amikor októberben megtudták, hogy létezik ez a probléma, elszámolásukat személyesen, levélben és emailben is elküldték az ÁSZ-nak, csakhogy a hivatal tartja magát ahhoz, hogy a dokumentumokat a nyáron rendelkezésre álló öt nap alatt kellett volna elküldeni.

Hajnal sajtótájékoztatóján egyébként az ÁSZ-szóvivő Horváth Bálint is megjelent, elismételte a hivatal álláspontját, és egy pendrive-on jogtárat adott át a Momentum szóvivőjének. (Illusztráció: MTI / Balogh Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik