Közélet

Rabszolgatörvény: bejelentő oldalt indít az LMP

Az LMP NER-bojkott néven honlapot indított, amelyen a munkavállalók bejelenthetik azokat a cégeket, amelyek alkalmazzák a rabszolgatörvényt – mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Vágó Gábor, az ellenzéki párt antikorrupciós szakszóvivője.

A politikus szerint összehangolt állampolgári akcióra van szükség. Ezzel kapcsolatban megemlítette a Henkelt, amelyről elsőként a 24.hu-n írtuk meg, hogy heti 68 órás munkaidőkeretet vezettek be. Egy ilyen cégre fogyasztóként úgy lehet hatni, hogy nem vásároljuk meg a termékeit.

Magyarországnak össze kell zárnia a rabszolgatörvény ellen, ezért arra szólítjuk fel a cégeket, hogy ne alkalmazzák az azt tartalmazó káros intézkedéseket. Amennyiben egyes cégek mégis alkalmazzák a rabszolgatörvényt, úgy azokra nyomást kell helyezni, hogy hagyjanak fel ezen tisztességtelen magatartásukkal.

Ezzel együtt kampányt is indítanak, amelynek célja, hogy tudatosítsák a vásárlókban, ne vásároljanak NER-hez kötődő boltokban helyeken, és ne vegyenek igénybe szolgáltatásokat NER-hez kötődő cégeknél. Ezeket a cégeket az LMP külön matricával fogja megjelölni.

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik