Belföld

Kiderült, melyik cég dolgoztathatja heti 68 órát a munkavállalókat

Csütörtökön az ATV alapján megírtuk, hogy van olyan cég, ahol egy hét alatt 68 órát kell dolgozni a rabszolgatörvény miatt. A portfolio.hu megtudta, melyik multiról van szó.

A Henkel Magyarország Kft. körösladányi gyárában egy megállapodás szerint – amit a szakszervezet is aláírt – három hónapos munkaidőkeret bevezetéséről állapodtak meg, ami jövő januárban kezdődik. Az időtartam legfeljebb 12 hónap.

Félelmetes, hogy ehhez még a rabszolgatörvény sem kellett

– kommentálta a Portfolio kérdésére a 68 órás munkahét lehetőségét Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) volt főtitkára, aki szerint ekkora munkaterhelés mellett egyáltalán nem marad szabadideje és magánélete a dolgozóknak.

A Henkel a lappal közölte, hogy

a hatályban lévő kollektív szerződésének megfelelően a körösladányi gyárvezetés, a Henkel Magyarország Operations Kft. Körösladányi Gyárának Henkel Munkás Érdekvédelmi Egyesülete (szakszervezet) munkaidőkeretben állapodtak meg, mely a munka törvénykönyvének megfelelően lehetővé teszi az egyenlőtlen munkabeosztást és a hat nap munkavégzést. A munka törvénykönyve ide vágó rendelkezései szerint hat nap munkavégzést követően egy pihenőnapot kell kiadni, valamint egy pihenőnapnak a hónapban vasárnapra kell esnie. Ezzel szemben a Henkel Magyarország Operations Kft. vezetése a munkavállalók érdekében több védelmi pontot épített be a szabályozásába, ezáltal a törvény adta lehetőségeket nem használjuk ki.

(kiemelt kép: Europress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik