Közélet

Nemzeti munkaügyi kerekasztalt követelnek a szakszervezetek a kormánytól

A közszférában dolgozók szakszervezetei a szociális párbeszéd felélesztését, ennek részeként pedig a nemzeti munkaügyi kerekasztal összehívását követelik a kormánytól - mondta Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke szerdán Budapesten, a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatón.

Az MKKSZ elnöke kiemelte, a nemzeti munkaügyi kerekasztalnál helyet kell foglalnia a kormánynak, a kormányzó pártnak, az ellenzéki pártoknak, a szakszervezeteknek, a civil szervezetek képviselőinek, az önkormányzati érdekszövetségeknek és a munkaadók képviselőinek.

Magyarországon szükség van a szociális párbeszédre, ezt Boros Péterné szerint az is bizonyítja, hogy a munka világát szabályozó törvények – többek között a munka törvénykönyve tervezett módosítása, a kormányzati igazgatásról szóló törvény, a rendőrségi alkalmazottakról szóló törvény -, amelyeket az Országgyűlés kormánypárti többsége a Parlamentben szerdán, illetve csütörtökön elfogad, jelentősen rontják a munkavállalók pozícióját.

Sztrájk helyett „szabadságnapot” szerveznek a szakszervezetek
A kormányzati igazgatásról és a rendvédelmi szervekről szóló törvénytervezet miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik