Közélet

Ajándékként osztogatja az Erzsébet-utalványt a makói fideszes képviselő

3340 hetven éven felüli kap tízezer forintos juttatást.

Csókolom, meghoztuk a karácsonyi ajándékot! A városvezetés ajándékát.

Ezzel adja át a Fidesz-KDNP makói önkormányzati képviselője, Kovács Sándor a tízezer forintos Erzsébet-utalványokat, amelyeket az önkormányzat juttat a nyugdíjasoknak. Persze szó sincs ajándékról, hiszen nem a városvezetők zsebéből, hanem közpénzből osztogatják a juttatást.

A 444 szúrta ki a makói városi tévé tudósítását, amiből kiderül, hogy a városban idén 3340 hetven éven felüli személy kap utalványt, Kovács ezeket a saját körzetében maga kézbesíti. A riport tanúsága szerint persze a „megajándékozottak” nagyon hálásak az „ajándékért”.

Sok háztartásba eljutottak már az önkormányzat karácsonyi ajándékai

Sok háztartásba eljutottak már az önkormányzat karácsonyi ajándékaiMár sok helyre eljutottak a város karácsonyi ajándékai, hiszen kézbesítésük folyamatosan zajlik. Stábunk múlt hét pénteken Kovács Sándor települési képviselőt kísérte el két házaspárhoz, akik szintén örömmel fogadták az Erzsébet – utalványokat.

Közzétette: Makói Városi Televízió – 2018. november 27., kedd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik