Közélet

55 milliárd forintot ad a kormány a kórházaknak

Az egészségügyi közalkalmazottaknak 72 százalékos béremelést ígér Kásler négy év alatt.
Korábban a témában:

Kormánydöntés értelmében 55 milliárd forinttal konszolidálják a kórházakat – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön újságíróknak, Budapesten.

Kásler Miklós beszámolt arról is, hogy a kormány elfogadta az alapellátás és a sürgősségi ellátás átalakításának koncepcióját, és az öt nemzeti egészségprogramot.

Elmondta: az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők, egészségügyben dolgozó nem egészségügyi felsőfokú végzettséggel rendelkezők béremeléséről döntött a kormány. Négy év alatt négy lépcsőben emelik a béreket, ez 2022-re 72 százalékos emelést jelent.

2019 júliusától 8 százalékkal, 2020 januárjában 14 százalékkal, majd az év novemberében ismét 20 százalékkal emelkedik a bérük, 2021-ben pedig újabb 30 százalékkal – ismertette.

A béremelésre jövőre 14,1 milliárd, 2020-ban 79,4 milliárd forintot szán a kormány. (MTI, fotó: MTI / Illyés Tibor)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.