Belföld

Varga Péter Pál: Orbán felhatalmazást adott az egészségügy rendbetételére, az Emmi kegyelmi helyzetben van

A kiegészítő biztosítás bevezetésével értelmét vesztené a paraszolvencia.

Az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt dr. Varga Péter Pál, a Budai Egészségközpont igazgatója. A szakember többek között arról beszélt, hogy

egy állami kézben lévő, kiegészítő egészségbiztosítás bevezetésével a paraszolvencia értelmét veszítené, míg ma éppen a hálapénzes rendszer szűkíti be a biztosítási piac ezirányú fejlődési lehetőségeit.

Felidézte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kötcsei beszédében kitért az egészségügy rendezésének ügyére is. A kormányfő úgy fogalmazott: szeretné látni azt, hogy amikor egy járulékfizető polgár bemegy a kórházba, az ő számára világos-e az, hogy miért nem kell fizetni, és mi az a szolgáltatás, amiért pedig fizetni kell. Varga Péter Pál szerint tehát a politikai vezetés legfelső szintjein megvan az igény a változtatásra, az Emmi kegyelmi pillanatban van, ezért

nyugodtan el kell kezdeni tisztítani a nagy dzsumbujt, ami ma jellemzi az egészségügyi ellátórendszert.

A Budai Egészségközpont igazgatója hozzátette: szükséges lenne teret engedni az öngondoskodásnak, mert egészségpénztár csak nagyon körülhatárolt tevékenységet végezhet és túlzottan is beszabályozott felhasználási célokkal. Viszont egyáltalán nem ördögtől való az,

hogy bizonyos szolgáltatásokra a polgár köthessen kiegészítő biztosítást, amire fölhasználja a közfinanszírozott forrásait is, de teszem azt, miért ne köthessek én egy ápolásbiztosítást, ami majdan, ha rászorulok, fizeti majd az én ápolónőmet, esetleg egy ápolási otthonba való elhelyezésemet.

Indoklása szerint a kiegészítő biztosításra lenne igény, ugyanis a piac ma a paraszolvenciából megveszi ezeket a kiegészítő szolgáltatásokat. Éppen ezért az a probléma, hogy ma paraszolvenciával egyszerűbb hozzájutni olyan szolgáltatásokhoz, amit a biztosítói struktúra nem tud beárazni. Ha a betegek a kiegészítő biztosításukból fedezhetnék a plusz szolgáltatásokat, átláthatóbbá válna a magánszektor működése, értelmetlenné válna a hálapénzes rendszer.

Ebben a speciális helyzetben, amiben a mai magyar közfinanszírozott egészségügy van, sokkal szabályozottabban lehetne bevezetni egy jól fragmentált, állami kézben lévő második szintű kiegészítő biztosítást, mert akkor a biztosítottnak lehetősége lenne felhasználni az alap biztosítási összeget is

– fogalmazott Varga Péter Pál.

Kiemelt képünkön:Orbán Viktor miniszterelnök látogatást tesz a kórház sürgősségi osztályának betegmegőrzőjében a Kanizsai Dorottya Kórház két fejlesztési programjának zárásaként tartott avatóünnepségen Nagykanizsán. Fotó: Varga György / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik