Közélet

Jávor: Túlzottdeficit-eljárás fenyegetheti Magyarországot

Fenyegető jövőt vázolt fel szerdai Facebook-bejegyzésében Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője. Jávor azt írta a forrásaira hivatkozva, hogy az uniós pénzügyminiszterek keddi tanácsülésén (ECOFIN) az EU-s kifizetések leállása miatti magyar deficit kérdése is napirenden volt.

Mivel a magyar költségvetés által megelőlegezett kb. 1600 milliárd forint ellentételezéseként csak párszáz milliárd forint érkezett Brüsszelből, 1000 milliárd forint feletti hiány van a költségvetésben.

A politikus szerint az erre vonatkozó számlák kiküldése sem biztos, részben azért, mert a feltűnő korrupció miatt a kormány már nem is próbálkozik vele.

Másrészt pedig mert a Bizottság a korábbi konfliktusos ügyekben (TOP, KEHOP) nem kapott meggyőző magyarázatot a kormánytól, és ezért információim szerint már elküldték Budapestre a programkifizetések hivatalos felfüggesztését megelőző figyelmeztető levelet.

Ez azért fontos információ, mert

ha Brüsszel hivatalosan felfüggeszti az uniós támogatások kifizetését, akkor nem fognak számlát befogadni, az így képződő deficit pedig beleszámít a költségvetési hiányba. Ha ez utóbbi meghaladja a 3 százalékos célt, akkor túlzottdeficit-eljárás is indulhat a magyar kormánnyal szemben.

Magyarország ellen 2004-ben már indítottak túlzottdeficit-eljárást, azt 2013-ban szüntették meg.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik