Nagyvilág

Magyarország lekerül a szégyenpadról

Orbán Viktor (orbán viktor)
Orbán Viktor (orbán viktor)

A Magyarországgal szembeni túlzott deficiteljárás megszüntetését javasolja az Európai Bizottság.

A Magyarország ellen 2004-ben indított eljárás megszüntetését javasolja a pénzügyminiszterek tanácsának az Európai Bizottság, amely szerdán tette közzé ajánlását. A bizottság úgy ítéli meg, hogy Magyarországon a túlzott hiány kiigazítása megtörtént, és úgy számol, hogy 2013-ban a bruttó hazai termék 2,7 százaléka, 2014-ben pedig 2,9 százaléka lesz az államháztartás hiánya – áll a dokumentumban.

A bizottság által tett javaslat az eljárás 9 évének minden jelentős állomását felsorolja. A dokumentum ismerteti, 2004-ben az Európai Unió 2008-ig adott haladékot, hogy Magyarország korrigálja a túl nagy hiányt. Ezt a határidőt többször meghosszabbították. A dokumentum kitér arra is, hogy a tanács által megfogalmazott elvárás az volt, hogy Magyarország 2012-re 2,5 százalékra csökkentse a deficitet. A bizottság által hitelesített adatok szerint ez végül 1,9 százalék lett.

Brüsszel becslése szerint a ciklikus hatásoktól megtisztított, egyszeri és más átmeneti intézkedések nélküli költségvetési hiány 2013-ban a GDP háromnegyed százalékán, 2014-ben a GDP másfél százalékán áll majd, ami összhangban van Magyarországnak a GDP -1,7 százalékában meghatározott középtávú célkitűzésével. A javaslat felidézi, hogy a legutóbbi magyar konvergenciaprogram idén és jövőre is 2,7 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol, míg a bizottság tavaszi előrejelzése 3, illetve 3,3 százalékos hiányt jelzett előre 2013-ra és 2014-re.

A május elején közzétett gazdasági prognózis közzétételét követően bejelentett magyarországi intézkedések gazdasági hatását Brüsszel idén a GDP 0,3 százalékára, jövőre pedig 0,7 százalékára becsüli. A bizottság úgy ítéli meg, hogy Magyarország államadóssága is csökkenő pályára került: 2010-ben még a GDP csaknem 82 százaléka volt, 2012-ig pedig a kötelező magán-nyugdíjpénztári pillér megszüntetéséből származó egyszeri jelentős transzfernek és “számos konszolidációs intézkedésnek” köszönhetően a bruttó hazai termék 79,2 százalékára csökkent.

A dokumentum emlékeztet, hogy a magyar konvergenciaprogram jövőre 78,1, 2014-ben pedig 77,2 százalékos adósságszinttel számol, a bizottság viszont ennél 1-1 százalékponttal többre számít. Az eljárás megszüntetésére vonatkozó javaslat szerint “Magyarországnak a középtávú célkitűzésével összhangban lévő költségvetési irányvonalat kell fenntartania, beleértve a kiadásnövelési referenciaérték tiszteletben tartását, és megfelelő előrehaladást kell tennie az adósságkritérium teljesítése felé”.

A gazdasági és monetáris unió működését szavatolni hivatott stabilitási és növekedési paktum az államháztartási hiánynak a GDP három százaléka alatt tartása mellett azt is előírja, hogy a tagállamoknak bruttó hazai termékük 60 százaléka alá kell csökkenteniük államadósságukat.

Rajtunk kívül még négyen lélegezhetnek fel

Az Európai Bizottság szerdán öt tagország esetében javasolta az uniós tagállami kormányokat képviselő tanácsnak, hogy szüntesse meg a vele szemben a túlzott mértékű – vagyis az elfogadható plafonnak tekintett három százalék fölötti – költségvetési hiány miatt folyó eljárást. Magyarország mellett Lettország, Litvánia, Olaszország és Románia szabadulhat az aljárás alól.

A bizottság – az EU központi javaslattevő-végrehajtó intézménye – azt is javasolta, hogy Málta ellen induljon eljárás.  Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Spanyolország és Szlovénia ügyében a bizottság azt indítványozza, hogy hosszabbítsák meg a határidőt. Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény szerint Belgium nem tett hatékony lépéseket a hiány csökkentéséért, és erre a tanácsnak figyelmeztetnie kellene az országot.

Jelenleg a huszonhét uniós tagállam közül húsz ellen folyik túlzotteficit-eljárás. A hét kivétel Bulgária, Észtország, Finnország, Luxemburg, Málta, Németország és Svédország. Ha a bizottsági indítványnak megfelelően a fent említett öt ország kikerül az eljárás alól, Málta esetében pedig megindul az eljárás, akkor 16-ra csökken az eljárás hatálya alá tartozó országok száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik