Közélet

Választások előtti Facebook-posztjai miatt menesztettek egy ügyészt

Áprilisban indult fegyelmi eljárás után június elején azonnali hatállyal menesztették posztjáról Pap Balázs ügyészt, aki 13 éven át képviselte a vádhatóságot. A férfinak három – az április országgyűlési választások előtt közzé tett – politikai tartalmú Facebook-poszt miatt kellett távozni. A leváltott ügyész pert indított, tárgyalásán tanúként hallgatták ki a fővárosi főügyészt és helyettesét is, akik szerint a felmentett ügyész március 14-én, 15-én és 17-én megosztott posztjai már túlmutatnak a szólásszabadság keretein, Pap viszont nem így látja.

Az Index tudósítása szerint az ügyész ellen elsőként fegyelmi eljárás indult a Fővárosi Főügyészségen, ahol első meghallgatásán elé tették a három megosztásról készült fényképeket, kinyomtatva, fekete-fehérben. Az egyik poszt egy birkanyájat ábrázoló kép volt, amit Pap március 15-én osztott meg, és azt írta mellé:

a mai ünnepről ennyi fog megmaradni nekem. Itthon is maradtam, alszom, filmet nézek, elvagyok.

Ez az ügyész szerint nem politikai állásfoglalás, csupán egy szellemes megjegyzés arról, hogy nem szívesen mozdulna ki otthonról. A másik poszt egy megosztás az Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága nevű Facebook-oldalról. A képen összefogó kezek láthatók, minden kézen egy-egy ellenzéki párt logójával, a szöveg a képen pedig a következő:

Ha ezt a képet 1 millióan megosztjuk, akkor biztosan lesz összefogás! Itt az idő, most vagy soha!

Az ügyész szerint ez csak az összefogás erényére hívja fel a figyelmet. A harmadik pedig egy Index-cikk, amelyben Kósa Lajos és a csengeri örökösnő ügyéről van szó, a hozzá fűzött megjegyzésben Pap vádlottként említi Kósát.

Nos, minden „vádlott” maga választja meg a védekezése sorvezetőjét, maximum kiröhögjük, hajrá…ja, és április 8.

– írta.

Pap Balázs szerint ennek sincs politikai színezete, az alperesek szerint viszont a poszt prejudikációnak minősül, ami elfogadhatatlan.

Az ügyész nem tett vallomást a fegyelmi eljárásán, helyette azt kért, hogy bizonyítsák be, hogy tőle származtak a posztok, illetve, hogy azokat jogszerűen szerezték be. A második meghallgatásra a fegyelmi vizsgálatot levezető biztos elhozott egy feljegyzést, amiben az volt olvasható, hogy a budapesti főügyész helyettese 3 képüzenetet kapott, benne a szóban forgó posztokkal. Ezután felettese, Ibolya Tibor kérésére a következő munkanapon, március 19-én utasított egy ügyészségi informatikust, hogy nézzék meg az ügyész Facebook-oldalát, és nyerjék ki onnan a három posztot, valamint nyomtassák ki az ismerősi listát is.

Ugyanakkor Pap Balázs szerint a posztjait nem ekkor, hanem sokkal korábban mentették le. E körben meghallgatták az informatikust is, aki végül belátta, hogy a mentés nem biztos, hogy március 19-én készült. A tanúként kihallgatott fővárosi főügyész, Ibolya Tibor – aki javaslatot tett Pap felmentésére – és helyettese, Fürcht Pál viszont mereven ragaszkodtak ahhoz, hogy a posztok méltatlanok egy ügyészhez.

A per tárgya eldönteni, hogy

  • a lefolytatott fegyelmi eljárásban bizonyított volt-e a jogsértés.
  • ha igen, akkor ennek bizonyítása jogszerű volt-e.
  • a szólásszabadság része-e a három Facebook-poszt.
  • és végül, arányos szankció-e a hivatalvesztés a fegyelmi jogsértés miatt egy ilyen szakmai előéletű, munkája elismeréséért folyamatosan jutalmakban részesített ügyész esetében.

Következő tárgyalási nap november 28-án lesz. Itt többek között tanúként hallgatják meg a fegyelmi eljárást lefolytató fegyelmi biztost is. A perben egyébként a felmentett ügyész szeretné megkapni az elmaradt bérét, illetve, amennyiben a bíróság megállapítaná, hogy jogellenesen szüntették meg a jogviszonyát, úgy sérelmi díjként 20 milliót követel.

Kiemelt kép: Ibolya Tibor fővárosi főügyész interjút ad az MTI újságírójának (MTI / Soós Lajos)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik