Közélet

Ezrével öli a mellrák a magyar nőket, egyetlen szűrőbusz készült el a tízből

Júliusra el kellett volna készülnie annak a 10 mammográfiás szűrőbusznak, amire tavaly adtak 1,7 milliárd forintos megrendelést a H1 Systems Mérnökiroda Kft.-nek, de a cég mindössze egyetlen járművet szállított le eddig. A buszokra óriási szükség lenne: évente 2200 magyar nő hal meg mellrák miatt, a nők daganatos megbetegedéseinél ez a vezető halálozási ok.

Tavaly márciusban a Közbeszerzési Hatóság a Népegészségügyi Stratégia ellátásához szükséges húsz, egészségügyi szűrőállomásként működő buszra írt ki tárgyalásos eljárást. A pályázat két részből állt: az első részben tíz általános szűrővizsgálatokra alkalmas buszt, a másodikban pedig tíz mammográfiás röntgenkészülékkel felszerelt, emlődaganatok szűrésére szánt buszt szereztek be.

A mammográfiás buszok szállítására vonatkozó részt egy, az orvosi eszközök piacán ismeretlen cég, a H1 Systems Mérnöki Szolgáltatások Kft. nyerte meg nettó 1,7 milliárd forintért. A cég éppen a közbeszerzési eljárás kiírásának  hónapjában, 2017 márciusában változtatta meg nevét Persecutor Vagyonvédelmi Kft.-ről H1 Systems Kft.-re. A szokatlan megoldás a Hír TV-nek is szemet szúrt, megnézték a cég honlapját, ahol nem találták nyomát orvostechnológiai munkáknak vagy speciális, buszos megbízásoknak. Viszont a cégről a Hvg.hu évekkel korábban azt írta, hogy a piacon Pintér Sándor belügyminiszter egykori biztonsági érdekeltségeivel hozták kapcsolatba. Akkor, amikor ugyancsak nagy feltűnést keltett, hogy a védelmi cég nyerte el az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontjának megbízását a Wigner Adatközpont kiépítésére 6 milliárd forintos ajánlattal.

A cég – immár H1 Systems Kft. néven – a vizes világbajnokságból is kivette a részét: nettó 43,5 millió forintért matricáztak fel 137 buszt.

Fotó:Christian Bruna/EPA/MTI

Talán az új terep miatt döntött úgy a H1 Systems, hogy nemcsak az autóipari, hanem a orvostechnológiai munkákkal is alvállalkozót bíz meg: a buszokat az Ikarus Egyedi Kft.-re, a röntgenfelszerelést pedig a Forex Medical Kft.-re bízták.

A megegyezés szerint a H1 Systems az első szűrőbuszt a szerződés megkötése után öt hónappal, a maradék kilencet pedig 10 hónappal szállította volna, tehát a teljes flottát legkésőbb 2018. július 18-ra ki kellett volna állítaniuk. Nem így történt: a Közbeszerzési Hatóság honlapjára feltöltött tájékoztatás szerint a tíz buszból mindössze egy készült el. Az Ikarus Egyedi ugyanis időközben becsődölt, jelenleg az állami felszámoló, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. kezelésében van. A maradék kilenc busz építésére nem keresnek másik vállalkozást, az Ikarus Egyedinek 2019. április 30-ig kell leszállítania azokat.

Okkal reménykedtek

Az Ikarus Egyedi Kft. korábban Mabi-Bus néven futott és nagyon úgy nézett ki, hogy ők lesznek a kormány buszgyártási elkötelezettségének egyik nyertesei. Az Index cikke szerint Mészáros Tamás, a cég ügyvezetője ott volt Varga Mihállyal, amikor a gazdasági miniszter 2016-ban bejelentette a kormány Buszgyártási Stratégiáját, 2017 februárjában pedig  megbízást kaptak a Volán Busztól 180 busz legyártására. A teljesítéshez 5,9 milliárd forintos hitelt vettek fel a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MKB Banktól. A cég határidőre mindössze néhány buszt szállított le, kicsúszott a teljesítési határidőből.

Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója és Mészáros Csaba, az Ikarus Egyedi Kft. ügyvezető igazgatója a BKV hazai gyártású metrópótló buszainak átadásán. 2018. január 19-én
(Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

2017 július elején jelentette be az Ikarus Egyedi, hogy fizetési problémái miatt csődvédelmet kér és egyúttal arra kérte a kormányt, hogy a céget minősítsék stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté, a Technológiai és Innovációs Minisztérium már másnap jelezte, hogy így fognak tenni.

A döntéssel lehetővé válhat a cég vagyona, a felhalmozott termelőeszközök, készletek és tudás egyben tartása. A hazai buszgyártás fejlesztésére a kormány kiemelt nemzetgazdasági érdekként tekint, de ezt továbbra is piaci és nem állami szereplők tevékenységére támaszkodva kívánja elérni. Változatlan cél, hogy Magyarországon olyan buszok készüljenek, amelyek hazai hozzáadott értéke magas, és amelyek a nemzetközi piacokon is versenyképesek

– közölte a minisztérium a csődvédelem elrendelése után.

A stratégiailag kiemelt minősítés azért lényeges, mert ha az állam segít a reorganizációban, a cég teljesítheti megbízásait. Jelen esetben nem volt szükség arra, hogy a Volán Busz alacsony padlós járműveihez, illetve a mammográfiás buszokhoz megvásárolt alkatrészeket gombokért eladják.

A magyar nők tragédiája

Tragikus képet fest a magyar egészségügy helyzetéről a daganatos megbetegedések száma és azok gyógyulási esélyei. Korábban alapos cikkben számoltunk be róla, hogy Magyarországon évente 32-33 ezer ember hal meg rákban, ami arányaiban a legrosszabb adat az OECD-országok között.

Évente 2200 magyar nő hal meg mellrák miatt, a nők daganatos megbetegedéseinél ez a vezető halálok. Évente 8100-8200 nővel közlik, hogy emlődaganata van. A leginkább veszélyeztetett 45-65 éves korosztály körülbelül 40 százaléka megy el a kétévenkénti behívásos népegészségügyi szűrésekre, az áttöréshez a 70 százalékot kellene elérni. Ettől még messze vagyunk – mondta el Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke, aki hozzátette: főleg a kisebb, a városoktól távolabb fekvő, aprófalvas területeken lenne nagy segítség, ha elindulhatnának az új, mammográfiás szűrőbuszok.

Míg Budapesten vagy a vidéki nagyvárosokban kisebb energiabefektetéssel is megoldható a mammográfiás szűrés, addig a kisebb településeken élő nőknek ugyanez több szervezéssel, anyagi és időbeli áldozattal érhető el, ami sokak kedvét szegheti. Az emlődaganat bizonyos fajtái jól gyógyíthatóak, de csak akkor, ha időben észreveszik őket. Mint minden daganatra, úgy az emlőrákra is igaz, hogy minél kisebb a kezelésre váró terület, minél kisebb a daganat, annál hatásosabb lehet a terápia. A mammográfia a nem tapintható, tömegében kisebb daganatok észlelésére is alkalmas.

Kiemelt képünkön: Mészáros Csaba, az Evopro Holding Zrt. elnök-tulajdonosa bemutatja a Modulo buszcsalád Medio típusú, elektromos hajtású prototípusát a Pécsi Széchenyi téren 2014. szeptember 24-én. Mellette Páva Zsolt polgármester.
Fotó: Sóki Tamás / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik