Közélet

Nyomozást rendelt el a főügyészség a szívsebész betegének halála miatt

Kolontár Krisztián
Kolontár Krisztián

újságíró. 2018. 10. 16. 16:02

Egy magánszemély feljelentése alapján a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a szívműtétre váró beteg halála miatt – közölte a Fővárosi Főügyészség. A közlemény szerint azért kellett elrendelni a nyomozást, mert a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján

nem zárható ki az, hogy az elbocsátott orvos szakmai szabályszegése vezetett a beteg halálához.

Székely László az elbocsátásával kapcsolatban korábban azt mondta, azért rúgták ki, mert az életmentés sürgetőbb volt, mint az adminisztráció. A történtekkel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy tiszta a lelkiismerete.

Mint arról korábban beszámoltunk a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) kirúgott szívsebészét, Székely Lászlót hibáztatta az értágulatban elhunyt beteg ügyében készült orvosszakmai jelentés.

A GOKI orvosának azért mondott fel az intézmény igazgatója, mert néhány hónappal ezelőtt egy női páciensnél a kórházban elvégzett szívműtétet mellimplantátum beültetésével kombinálta.  Az elbocsátás után újabb nagy botrány alakult ki, amikor Székely a GOKI-t tette felelőssé azért, mert egy, általa nyáron regisztrált másik beteg meghalt, mivel nem végezték el rajta az életmentő beavatkozást. A Népszava azt írta: a férfinak egyedi érimplantátumra volt szüksége, „orvosa elindította az eszköz legyártásához és beültetéséhez előírt engedélyezési folyamatot, ám mire a papírok megérkeztek, addigra Székely László elbocsátása már zajlott”. A beteget így nem tudták előjegyezni műtétre, később átszakadt a főverőere és meghalt.

Az ügyet az országos tiszti főorvos és egy orvoscsoport külön-külön is megvizsgálta.

Az orvosi jelentés szerint az elhunyt 55 éves férfinél az 1980-as években végeztek el egy aortaműtétet. A beavatkozás után a betegnek három évtizeden át nem voltak panaszai, csak idén nyáron. Július 30-án jelentkezett vizsgálatra Székely Lászlónál a kardiológiai intézetben. A magával hozott CT vizsgálat azt mutatta, hogy 11 centiméteres értágulata van, ami a korábbi beavatkozás helyén alakult ki. Ez a kórkép nem ritka, az évtizedekkel korábban elvégzett „foltplasztikák” nyomán sok esetben alakul ki ilyen hasonló probléma. A jelentés azt hangsúlyozza, hogy az ilyen típusú tágulatok komoly életveszélyt jelentenek. A kiszakadás kockázata exponenciálisan nő az eredeti érátmérő 50 százalékos meghaladása után.

Budapest, 2014. október 28.
Az energetikai korszerűsítés befejeztével átadott budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főépülete 2014. október 28-án.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Vizsgálat: gyors beavatkozásra lett volna szüksége Székely László elhunyt szívbetegének
A kardiológiai intézet kirúgott szívsebészét hibáztatják az 55 éves férfi haláláért, mert 11 centis értágulattal azonnal olyan intézménybe kellett volna küldenie a beteget, ahol el tudják látni.

A vizsgálat végkövetkeztetése az, hogy egy 11 centiméteres tágulat esetében megjósolhatatlan volt, hogy a szakadás napokon vagy már órákon belül bekövetkezik-e. Szerintük az lett volna a célszerű, ha a beteget azonnal olyan intézetbe irányítja az orvos, ahol meglettek volna a technikai feltételek és az OEP-finanszírozás a beavatkozás elvégzésre.

Ezért a vizsgálat eredménye szerint a kardiológiai intézet nem tehető felelőssé a férfi haláláért.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nikola Gruevski, Macedonia's prime minister, speaks during the 10th Bloomberg BusinessWeek European Leadership Forum, in London, U.K., on Tuesday, Nov. 23, 2010. The one day conference brings together key speakers from Government, Finance and International companies at City Hall, in London. Photographer: Chris Ratcliffe/Bloomberg via Getty Images
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.