Közélet

A nyugdíjminimumhoz kötnék Orbán luxusútjait

Szél Bernadett és Szabó Szabolcs javaslata 30 évet állít szembe 10 évvel.

Szabó Szabolcs és Szél Bernadett benyújtotta törvényjavaslatát, amely korlátozná Orbán Viktor luxusrepüléseit, vagy ahogy hivatalosan írták, a közhatalmat gyakorló, közpénzek felett rendelkező személyeknek nyújtott nagy értékű ingyenes juttatásokat.

A független képviselők nyilvánvalónak tartják a jelenlegi  összeférhetetlenséget, azért javasolják a szigorítást, hogy hasonló helyzetek a jövőben

az érintettek saját morális iránytűjének működési zavarai

esetén is elkerülhetőek legyenek.

Az összeférhetetlenség miatt javasolják, hogy zárják ki öt évre a közbeszerzésből azt a céget, amelynek tulajdonosa a kormány tagjainak a mindenkori nyugdíjminimum összegét meghaladó ingyenes juttatást biztosít. 

Tiszteletdíj helyett nyugdíjminimum

Előírnák, hogy a köztulajdonban álló gazdasági társaságok vezetőinek is legyen kötelező a vagyonnyilatkozat, illetve szigorítanák a képviselő által elfogadható ajándékokra és a vagyonnyilatkozatukra vonatkozó szabályokat.

A hivatali minőségben elfogadható juttatás mértékét az egyhavi tiszteletdíj – azaz közel egymillió forint – helyett az öregségi nyugdíjminimumhoz (28 500 forint) kötnék. 

Orbán Viktor jogértelmezését segítendő – a repülőutak bevallásához – nemcsak a képviselői minőségben, hanem minden egyéb közmegbízatásra tekintettel kapott juttatást tilalom alá sorolnának.

Két olyan magángép is repült Londonba, amin utazott már Orbán Viktor
A Videoton a Chelsea-vel játszik a brit fővárosban.

30 év kontra 10 év

Szél Bernadett közösségi oldalán emlékeztetett rá, hogy az, amit a  Fidesz ellenzékben még összeférhetetlennek, etikátlannak, korrupciónak tartott, az mára a világ legtermészetesebb dolga lett.

Merthogy mi sem természetesebb annál, hogy a miniszterelnök a milliárdos közbeszerzéseket nyerő vállalkozó luxusrepülőjén utazgat a Vidi-meccsekre, hisz ezt csinálja már harminc éve, nincs itt semmi látnivaló.

Orbánt Schmidt Mária és török barátja is elkísérte Londonba a Chelsea-Videoton meccsre
Sikerült elkapnunk a pillanatot, amikor a kamera a miniszterelnököt mutatta.

Szerinte régen a Fidesz is úgy gondolta, korrupció nagy értékű ajándékot elfogadni az állam pénzén megtollasodó vállalkozóktól.

A független képviselő úgy véli, ha a nyugdíjminimum összegét limitként a kormány életszerűtlenül alacsonynak tartja, akkor

hajrá, emelje meg a 10 éve változatlan nyugdíjminimum összegét!

Orbán a repülőútjáról: Harminc év óta így megyek, jövő héten is így fogok menni, és azután is így fogok menni
A miniszterelnök gratulált a jobbikos képviselőnek, hogy feltalálta a spanyol viaszt.

Kiemelt kép: 24.hu/Karancsi Rudolf

Ajánlott videó

Olvasói sztorik