Közélet

LMP: Orbán alkalmatlanná vált az európai fellépésre

Mert azt próbálja elhitetni, hogy csak a migrációval kapcsolatos álláspontja miatt támadják.

Keresztes L. Lóránt, az ellenzéki párt társelnöke szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a magyar kormányfő veszélyes utat választott azzal, hogy tagadja a Sargentini-jelentésben szereplő bírálatokat, és azt próbálja elhitetni, hogy csak a migrációval kapcsolatban elfoglalt álláspontja miatt támadják.

Ennek ráadásul tökéletesen ellentmond, hogy a Fidesz európai pártcsaládja, a néppárt is jelentős többséggel megszavazta a jelentést – mondta.

Az LMP politikusa emlékeztetett arra: néhány napja országgyűlési határozati javaslatban foglalták össze, milyen lépéseket várnak a kormánytól a migrációval összefüggésben.

Ezek közül a legfontosabbak, hogy a bevándorláspolitikának továbbra is nemzeti hatáskörben kell maradnia, Európa külső határait meg kell védeni, az illegális bevándorlást pedig meg kell állítani – sorolta Keresztes L. Lóránt. Hozzátette, a migráció okait feltáró vitát is kezdeményeznek, mivel úgy gondolják, kizárólag tüneti kezelések történtek ebben az ügyben.

Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón kijelentette, a magyar miniszterelnököt a migráció ügyében, illetve más területeken sem érdekli a magyar emberek biztonsága. Ezt mutatja például, hogy a magyar kabinet „feltétlenül kiszolgálja” a multinacionális nagyvállalatok érdekeit – mondta.

Keresztes L. Lóránt kérdésekre válaszolva megismételte, fontos politikai üzenetnek tartják a Sargentini-jelentést, az abban foglalt kritikákat ugyanakkor azért nem szavazták meg az Európai Parlamentben, mert Magyarország szavazati jogának elvesztésével, vagyis a magyar emberek megbüntetésével is járhat.

Az ellenzéki politikus további kérdésekre megalapozatlannak nevezte azokat a híreket, amelyek szerint bármilyen irányból felmerült volna az LMP kikerülése az európai zöldek pártcsaládjából. Az LMP továbbra is ökopolitikai párt, amelyben nem történt jobb- vagy baloldali fordulat – tette hozzá. (MTI, fotó: MTI / Kovács Tamás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik