Közélet

Jogerősen is megnyerte az oszlopháborút a Mahir Cityposter a főváros ellen

A Fővárosi Ítélőtábla szerdán helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék 2018. áprilisi ítéletét és jogerősen kimondta, hogy hiába tett a fővárosi önkormányzat felmondó nyilatkozatot, nem szűnt meg a szerződés a főváros és a korábban Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Cityposter Kft. között. Az ítéletről kérdésünkre a céget képviselő Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda tájékoztatta a 24.hu-t.

A két fél 2006. szeptember 28-án kötöttek szerződést utcabútorok telepítésére, üzemeltetésére és reklámcélú hasznosítására, amit a fővárosi önkormányzat 2015 októberében felmondott. A Mahir bírósági keresetet adott be az önkormányzat ellen.

Ekkor valóságos „oszlopháború” tört ki, melynek során a főváros elkezdte elbontani a cég hirdetőoszlopait. Ezt a bíróság azután megtiltotta számára. A Fővárosi Törvényszék először 2016 szeptemberében hozott első fokú ítéletet, amelyben megállapította, hogy a felmondó nyilatkozat hatálytalan. Ezt a Debreceni Ítélőtábla 2017 februárjában helyben hagyta.

Ezután a Kúria az eljárás részbeni megismétléséről döntött, ezért született szerdán ismét másodfokú, jogerős ítélet, amelynek alapján a Mahir Cityposter tovább használhatja a budapesti hirdetőoszlopokat.

A per lezárultával a cég kártérítési követelést érvényesíthet, becslésük szerint a fővárosi önkormányzat 100 millió forintot meghaladó kárt okozott nekik azzal, hogy pótolni kellett az eltávolított oszlopokat.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik