Közélet

Sohasem létezett az a zászló, amit a Parlamentre akasztottak ki az államalapítás ünnepén

A Miniszterelnöki Kabinetirodának erre is van magyarázata.

Olyan vörös zászlókkal díszítették fel az augusztus 20-i állami ünnepen a Parlamentet, amelyen keresztek voltak. Eddig – az állam és az egyház szétválasztásának elvét szigorúan követve – nem raktak ki semmilyen vallási jelképet állami intézményekre, például a törvényhozás épületére — írta meg az Index.

A főhomlokzaton kiakasztott két vörös zászló első ránézésre Szent István lobogójának tűnt, az ő zászlaján azonban nincsen kereszt.

Az Index megkérdezte a szervező Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy ki döntött pontosan arról, hogy nézzen ki a díszítés, és hogy a zászlón legyen a kereszt; illetve azt is, mit üzentek ezzel a díszítéssel. A Kormányszóvivői Iroda szűkszavú indoklást küldött nekik:

Magyarországon az Alaptörvény mondja ki a keresztény értékek védelmét.

Az alaptörvénybe júniusban került be a hetedik alkotmánymódosítással, hogy

minden állami szerv kötelessége Magyarország önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik