Közélet

Eltemették Szepesi Györgyöt

A Farkasréti temetőben vettek végső búcsút a legendás sportriportertől.

Szepesi György július 25-én hunyt el 96 éves korában. A gyászolók között családtagjai mellett egykori kollégái, barátai, tisztelői, a sportolók képviseletében főleg volt labdarúgók rótták le tiszteletüket.

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke azt  mondta, Orbán Viktor miniszterelnök a temetésen személyesen nem tudott megjelenni, de üzenetet küldött, azt a családnak a  szűkkörű búcsúztatáson felolvasták.

A Magyar Labdarúgó Szövetség nevében Berzi Sándor alelnök azt mondta, számára mindig kitüntető volt Szepesi György társaságát élvezni. Szakmai életútja sokrétű, intelligenciája és felkészültsége pedig irigylésre méltó volt.

Hangja, egyéni stílusa elvarázsolta hallgatóit. Munkabírása, alázata példaként emelte őt a fiatal pályatársak elé

– mondta Berzi, hozzátéve, az Évszázad mérkőzésének teljes felvételét 1993-ban a 40 éves évfordulóra kapta meg az MLSZ, ami Szepesi rádiós közvetítésével került televíziós adásba, így vált kerek egésszé.

A legendás sportriportert csak fizikailag vesztettük el, de lelkünkben élni fog.

Hegyi Iván sportújságíró a 1960-as tokiói olimpia gyerekként átélt közvetítései kapcsán megemlítette, Szepesi hangja és közvetítései a recsegő rádióadáson keresztül, 9000 kilométeren át is hatottak.

A hangja volt a védjegye, a mikrofon művésze volt

– fogalmazott.

Novotny Zoltán, Szepesi rádiós tanítványa és kollegája az elhunyt mottóját idézte:

ha bármit teszünk, tegyük szenvedéllyel, vagy sehogy. Saját példamondatának családja mellett a sportot és rádiót illetően is mindig megfelelt

– mondta a Magyar Sportújságírók Szövetségének tiszteletbeli elnöke. Novotny megemlékezésében felidézte Szepesi emlékezetes olimpiai közvetítésének szállóigévé lett mondatait és a labdarúgás történetének azon góljait, melyeket Szepesi tolmácsolt a nézők és hallgatók felé.

Novotny Zoltán
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Többek lettünk általa

– emelte ki Novotny Zoltán.

Szepesi György 1945-ben lett a Magyar Rádió munkatársa. Riporterként, tudósítóként, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökként és sportdiplomataként is a magyar sportélet kiemelkedő egyénisége volt. (mti)

Kiemelt kép: MTI / Illyés Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik