Közélet

A miniszterelnöki megbízott nem aggódik, hogy nem lesz orvos az új szuperkórházban

Külföldön dolgozó magyar orvosok érdeklődnek, mert az új kórházba hazajönnének.

A Népszavának adott interjút Bedros J. Róbert a dél-pesti szuperkórház építéséért és működtetéséért felelős miniszterelnöki megbízott. A beszélgetésben elmondta: nem aggódik amiatt, hogy az intézményben nem lesz elég orvos.

Nézze, én is nagyon meglepődtem, de az a helyzet, hogy külföldön dolgozó orvosok hívogatják a kollégáimat, hogy szívesen visszajönnének az új centrumba. Nem hinném, hogy munkaerőhiánnyal kellene számolnunk. Egyrészt biztos vagyok benne, hogy az egyetemről kikerülő orvosok arra fognak törekedni, hogy a legjobban felszerelt kórházban dolgozhassanak – azaz nálunk. Másrészt a Szent Imre munkatársai egy emberként jönnek velünk. Azok az osztályok pedig, amelyek nincsenek meg a Szent Imrében, azokat a centrumhoz tartozó kisebb, csatolt más kórházaktól át tudjuk venni – természetesen a kollégákkal együtt

— fogalmazott Bedros J. Róbert, aki szerint lesznek olyan területek – például az égésplasztika – ami a Szent Imre Kórházban marad.

A dél-pesti intézmény fókuszában a sürgősségi ellátás áll majd, ezért az OMSZ önálló mentőállomást működtet majd az intézményben, és a gyorsaság érdekében a kocsik saját mentősávban roboghatnak a kórház közelében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik