Közélet

Tarlós most már biztosítottnak látja a metrófelújítás befejezését

Kérte, hogy a feleségét ne keverjék bele főpolgármesteri újraindulásába.

Tarlós István főpolgármester szerint az európai uniós támogatásról szóló döntéssel biztosítottnak látszik a 3-as metróvonal rekonstrukciójának befejezése.

Az Európai Bizottság júliusi döntése a 3-as metróvonal rekonstrukciójának összes elszámolható költségét mintegy 557 millió euróban határozta meg, ez nagyjából 180 milliárd forint – mondta a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, megjegyezve, hogy ez a döntés kedvezőbb annál, mint amire számított.

Hozzátette, azt javasolja a kormánynak, hogy az uniós források biztosítsák az elszámolható költségek 85 százalékának fedezetét, mintegy 149 milliárd forintot, a fennmaradó költségeket pedig a kormány és az önkormányzat biztosítsa.

A főpolgármester kitért arra is, hogy jelenleg a támogatási szerződés 137,5 milliárd forintot tartalmaz, és a nem elszámolható költségekre eddig is számolni kellett körülbelül 5 milliárd forintot. Továbbá 5,6 milliárd forint értékben megállapodásuk van a metróvonal teljes akadálymentesítésére.

A Lánchíd felújításáról a főpolgármester elmondta, pozitív visszajelzésük van arról, hogy a kormánytól megkapják majd azt a körülbelül 6 milliárd forintos különbözetet, amely a híd és környékének egy projektben történő felújításához szükséges.

Annak kapcsán, hogy korábban szóba került, átalakítható-e a Lánchíd gyalogos híddá, elmondta: egyelőre nem szabadítható fel a híd a közúti forgalom elől, és a híd szerkezeti adottságai sem megfelelőek ahhoz, hogy gyalogos híd legyen. Egyetlen lehetőség a forgalomnak egy Duna alatti alagútban történő átvezetése lehetne.

Ugyanakkor Tarlós István elmondta azt is, adott a lehetősége annak, hogy máshol épüljön gyalogos híd, több alternatíva felmerült már. A legnagyobb támogatottsága a Margitsziget gyalogos hidakon való megközelítésének van. Az elképzelések szerint a budai oldalról a Szépvölgyi út, a pesti oldalról a Dráva utca irányából lehetne ilyen módon a Margitszigetre menni.

Tarlós István kérdésre válaszolva elmondta, a 3-as metró felújított szerelvényeire szerkezeti okokból nem fér klímaberendezés. A 3-as metrónál csak nagy teljesítményű ventilátorok megvalósítása jöhet szóba, ebben is gondolkodik a BKV és BKK – közölte.

Az újraindulását firtató kérdésekre válaszolva Tarlós István azt közölte: valószínűleg nem vállalná 2019-től az újabb ötéves főpolgármesteri ciklust. „Nem nagyon kapaszkodom egy újabb ciklusért, (…) valószínűleg nem hajlok arra, hogy vállaljam” – fogalmazott. Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnökkel lesz még egy beszélgetése az ügyben, ezért kategorikusan nem fogalmaz meg ez ügyben semmit.

Tarlós István kérte, hogy a feleségét ne keverjék bele az újraindulás kérdésébe. Kijelentette: egyedül ő dönt majd abban, hogy elvállalja-e a jelölést; a felesége abban támogatja, amit ő dönt. Tarlós István kitért arra is, ha vállalja a jelölést, akkor biztos közvetlen választás lesz. Ha nem vállalja, akkor nem tudja, mi lesz – tette hozzá. (MTI, fotó: MTI / Veres Nándor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik