Közélet

Bolsevik hagyományt követ Orbán a Jobbik szerint

És az SZDSZ legjobb tanítványaként épít ki fideszes véleményterrort.

A Jobbik úgy értékeli a HírTV-vel történteket, hogy most épül ki a fideszes véleményterror, Orbán Viktor miniszterelnök pedig bolsevik hagyományt képvisel, amikor az alternatív gondolkodás megsemmisítésére törekszik.

Hegedűs Lorántné, az ellenzéki párt alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „az egykori SZDSZ-es holdudvar által képviselt liberális véleményterror utódjaként most épül ki a fideszes véleményterror”.

Az SZDSZ legjobb tanítványa maga Orbán Viktor – folytatta –, aki szerint a média egyfajta kollektív tudatmódosító szer.

Hozzátette: bolsevik hagyomány az, amit a miniszterelnök képvisel, azaz az ellenvélemények és általában az alternatív gondolkodás megsemmisítését.

Hegedűs Lorántné értékelése szerint azért történt mindez, mert Magyarország gazdasági válság küszöbén áll, ezért az Orbán-kormánynak igazán fontos most, hogy mindenfajta ellenvéleményt kiirtson a közéletből. Szerinte nincs válasz alapvető gazdasági, társadalmi problémákra, a nemzeti sorskérdésekre. Ha igaza lenne a Fidesznek bármiben is, akkor ütköztetné véleményét másokéval – magyarázta.

Az alelnök azt mondta, a Fidesz nem tudja és nem is akarja megvédeni a véleményét, ezért inkább arra törekszik, hogy egysíkúvá butítsa le a médiapiacot.

Azt mondta, a Hírtv hűlt helyén éppen most jön létre az Echo TV 2.0, előbbit is nyilvánvalóan állami hirdetések útján fogják közpénzekkel kitömni, hogy 0-24 órában kormánypropagandát sugározzon.

Hozzátette: szerdán erődemonstráció volt, amikor kvázi karhatalmi eszközökkel foglalták el tévéstúdiót és „zengett a győzedelmi ének Orbán vad népe ajkain”.

Hegedűs Lorántné különösen fontosnak nevezte az értelmiség megnyilatkozását az ügyben. Azt mondta, a jobbikosok „utolsó csepp vérükig” küzdeni fognak azért, hogy a szabad vélemény eljusson az emberekhez.

Arra a kérdésre, mit szólnak ahhoz, hogy az Európai Néppárt szóvivője elutasította a Jobbik esetleges csatlakozását az uniós pártcsaládhoz, az alelnök azt mondta, jelenleg programot ír a Jobbik az európai parlamenti választásra, annak elkészülte után döntenek a listáról. Hozzátette: a választás után az újonnan felálló frakciókban megnézik, milyen partnereket találnak.

Az új kampánybeszámolóval kapcsolatos kérdésre Hegedűs Lorántné azt mondta, azért kellett új beszámolót készíteniük, mert voltak olyan számlák, amelyeket később küldtek be a szervezetek.

A Jobbikhoz köthető N1TV-nél történt felmondásokról azt mondta, a televízió folytatja munkáját, új munkatársakat vesznek fel. Az alelnök cáfolta és hazugságnak nevezte az N1TV távozott főszerkesztőjének szavait, miszerint nem volt tiszta az elnökválasztás a Jobbikban. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik