Közélet

373 milliós támogatást kaphatott, megszűnik az Összefogás Párt

A 2014-es kampánytámogatásokkal sem tudtak megfelelően elszámolni.

A Népszava a Magyar Közlöny hétfői számában vette észre, hogy feloszlatja magát az Összefogás Párt. A pártelnök, Szepessy László Zsolt – Monok egykori polgármestere –  egyúttal felszólította hitelezőiket, hogy követelésüket a következő három hónapban jelezzék feléjük a párt hivatalos címén.

A lap szerint a párt több mint 373 millió forintos állami támogatást vehetett fel országos listája és 66 egyéni képviselőjelöltje után, ehhez képest az országos listán csak 1407 szavazatot tudott csak összegyűjteni.

Korábbi hírünk szerint Szepessy Zsolt ellen eljárás folyik, mert a 2014-es kampánytámogatásokkal sem tudtak megfelelően elszámolni.

Felfüggesztették az Összefogás Párt elnökének mentelmi jogát
Szepessy Zsolt ellen eljárás folyik, mert a 2014-es kampánytámogatásokkal sem tudtak megfelelően elszámolni.

Fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik