Közélet

Ungár Péter: Propagandával nem lehet legyőzni a propagandát

Amint azt korábban megírtuk, Ungár Péter LMP-s politikus megvásárolt egy Heves megyei és egy Vas megyei hírportált, Egerben és Szentgotthárdon. Ungár most az utóbbinak interjút is adott, amelyben a jövőbeni terveiről is beszélt.

Azt tagadta, hogy innentől kezdve a 9970.hu pártlap lenne, helyette egy világos és nagyon egyértelmű világképpel rendelkező portált akarnak létrehozni. Hozzátette azonban, hogy

ahogy én azt sem gondolom, hogy létezik objektív újságírás, úgy abban sem hiszek, hogy a propagandának egy másik propaganda lenne az ellenszere. Sőt, ez a lap elsősorban azoknak fog szólni, akiknek elege van a mindent leegyszerűsítő propagandából.

A politikus elmondta, hogy már egy ideje tervezte, hogy befektet a vidéki médiában, az április 8-i választás pedig csak megerősítette ebben.

Az ellenzék úgy viselkedik, mintha az ország csak és kizárólag Budapestből állna, a Fidesz meg közben nevetve hozza az újabb kétharmadot. Az ellenzéknek akkor van esély, ha minden egyes választót ugyanannyira fontosnak tart majd, ehhez viszont szükség van arra, hogy mindenkihez el tudjuk juttatni az üzeneteinket.

Ungár megjegyezte: ellenzéki politikusként az a célja, hogy leváltsák a Fideszt. Ehhez

a vidéki sajtó eszköz és nem cél, de szerintem a legfontosabb eszköz.

Az interjúban Ungár Péter megerősítette azt az értesülést, hogy további lapok vásárlását tervezi, például Szombathelyen, erről jelenleg is folynak az egyeztetések.

Arra kérdésre, hogy miért nem tud a Fidesz médiájával szembeni nyilvánosság a politikától függetlenül kiépülni, Ungár azt válaszolta:

A sajtó sajnos vagy nem sajnos, de egy költséges műfaj, pénzügyileg pedig a Fidesszel nem lehet felvenni a versenyt. Én sokszor elmondtam, hogy mivel jelentős vagyont örököltem, így pontosan tudom, hogy a felelősségem is nagyobb. Ezért ami tőlem telik, azt megpróbálom megtenni.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik