Közélet

Sneider: Ősztől új alapokon politizál a Jobbik

Az új kihívásokra új módszereket ígér a pártelnök.

Új stratégiát kell kidolgoznia a Jobbiknak: szeptember végére leteszik az új alapokat, amelyek mentén politizál majd – jelentette be az ellenzéki párt elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Sneider Tamás azt mondta, az elmúlt hetekben arra hívta fel a figyelmet a Jobbik vezető testületeiben, hogy bár összességében úgy néz ki, változatlan, amit a Fidesz csinál, valójában átlépett egy szintet az országgyűlési választás utáni törvényhozásával, az új kihívásokra pedig új módszerekkel kell válaszolni.

Közölte, új politikai helyzet állt elő, amelyben azért is nagyobb a felelősségük, mint korábban, mert közvélemény-kutatások szerint ha most tartanák a voksolást, akkor egyedüli nagy ellenzéki pártként csak a Jobbik kerülne be a parlamentbe. Hozzátette, hogy a választás óta a Fidesz egyrészt politikai, másrészt gazdasági törvényeket alkotott. Sneider Tamás az előbbiek közül kiemelte a gyülekezési jog átalakítását, valamint a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA) juttatott kutatási pénzek átcsoportosítását.

Az intézkedések azt mutatják, hogy az utóbbi hónapokban nem csupán folytatódott, de szintet is lépett a „szabadságjogoknak az elmúlt nyolc évben már megszokott szűkítése”, ami semmiképpen sem örömteli – hangoztatta. Úgy fogalmazott: az új gyülekezési törvény „orwelli állapotokat tükröz”, megszorításai miatt „a gondolatrendőrségnek is meg kell alakulnia”.

A forráselvétel az MTA-tól pedig szerinte azt mutatja, hogy beszűkül az innováció. Megjegyezte, hogy bár sok tudományos témával ő sem ért egyet, fontosnak tartja a kutatás sokszínűségét. Az intézkedés Magyarország leszakadását eredményezi majd az elkövetkező időszakban – jelentette ki.

A gazdasági jellegű jogszabályok közül Sneider Tamás a cafeteriát átalakító, valamint az 55 év felettiek foglalkoztatására vonatkozó kedvezményt eltörlő rendelkezést emelte ki. Előbbiről azt mondta, hogy jövőre akár csaknem 100 ezer forinttal is rosszabbul járhatnak a dolgozók. A másik intézkedéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a Fidesz embertelenül viszonyul a fizikai munkát végző 55-60 éves férfiakhoz. Megjegyezte, ők teszik ki az 52 ezer forintos bérhez jutó közmunkások jelentős tömegét.

A Jobbik elnöke mind a politikai, mind a gazdasági törvényhozás folyamatát negatívnak értékelte. Úgy vélekedett, hogy komoly elégedetlenségi hullámmal járhat a gazdasági válság, amely a választás után állt elő, „hiszen előtte nem volt, csak azóta létezik”. Egyre több háborgó csoport lesz, és a kormányzat épp azt akarja elérni, hogy akár fizikai erőszakkal is könnyedén megakadályozhassa a valószínűleg már ősztől induló tiltakozásokat – jelentette ki Sneider Tamás.

Arra a kérdésre, milyen irányban újul meg a Jobbik, a pártelnök azt mondta: továbbra is „szociális nemzeti néppártot” akarnak építeni, az irányvonal tehát marad, de valószínűleg sokkal fontosabbak lesznek a szabadságjogok. Hozzátette, jól látszik, hogy az Országgyűlésben nincs túl sok lehetősége az ellenzéknek. Szerinte személyes megjelenéssel kell biztosítani a lakosság szélesebb körű tájékoztatását, és tisztábban, közérthetőbben kell fogalmazni. Sneider Tamás közölte, hogy kongresszuson hirdetik majd meg az új stratégiát.

A „Soros-adó” bevezetését inkább politikai lépésnek nevezte. Komoly összegek nyilvánvalóan nem folynak be az intézkedésből – mondta. Arra a kérdésre, igaz-e, hogy Kulcsár Gergely regionális igazgatói poszthoz jutott a Jobbikban, Sneider Tamás közölte: erről a pártigazgatót kell megkérdezni, ő dönt az ilyen ügyekben. Kulcsár Gergely már évekkel ezelőtt megbánta kifogásolt tetteit, és büntetést is kapott a Jobbikon belül – jegyezte meg. (MTI, fotó: MTI / Balogh Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik