Közélet

A Momentum listázná a kormányközeli szórakozóhelyeket

Szerintük a fiataloknak joguk van tudni, ha NER-lovagot hizlalnak az ott hagyott pénzükkel.

A Momentum kedden azzal hallatott magáról, hogy a párt elnökségi tagja, Berg Dániel a Hír TV-nek arról beszélt: listáznák azokat a szórakozóhelyeket, amelyek kormányközeli vállalkozók kezére kerültek. Szerinte azon túl, hogy ezeknek a vendéglátóhelyeknek csökken a színvonaluk, a fiataloknak joguk van tudni, hogy „NER-lovagot” hizlalnak az ott hagyott pénzükkel.

Volt olyan sajtóorgánum, amelyik ezt úgy értelmezte, hogy a Momentum a Dürer Kert bojkottjára szólít fel, ugyanis mint múlt héten megírtuk, az Ajtósi Dürer soron található szórakozóhelynek otthont adó jókora ingatlanra Garancsi István ingatlanbefektető cége tette rá a kezét. Csakhogy ez még nem jelenti azt, hogy NER-szórakozóhellyé vált a Dürer Kert, ők ugyanis azt közölték korábban, hogy nincs befolyásuk arra, ki vásárolja meg az ingatlant, és mindaddig az érvényes bérleti szerződésük szerint működnek, amíg azt a terület tulajdonosa lehetővé teszi.

A Momentum az Azonnalinak megerősítette: tisztában vannak a különbséggel tulajdonos és üzemeltető között, így a bojkott-listájukon nem lesz rajta a Dürer Kert. „Nem a kultikus budapesti szórakozóhelyeket, azok üzemeltetőit, vagy látogatóit szeretnénk megbélyegezni, hanem a NER-lovagok érdekeltségeit bojkottálnánk” – közölte a párt, hozzátéve, hogy a listán rajta lesznek például „Orbán Ráhel kegyeltjének”, Zsidai Roynak az érdekeltségei, vagy Vajna Tímea fánkozója.

Berg azt mondta: az általuk emlegetett helyek azzal szereznek hasznot, hogy iszonyatosan alacsony bérleti díjat fizetnek, és „soha az életben nem ellenőrzi őket a NAV”. Szerinte a NER leváltásához „a pénztárcánkkal is nyomást kell gyakorolni”. (Fotó: MTI / Mohai Balázs)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik