Közélet

Kásler elment, így az Onkológiai Intézetbe megérkezhettek az ajándék tévék

A jelenlegi emberminiszter idejében nem kellettek.
Korábban a témában:

Eddig akadályokba ütközött Ellenbacher Attila, a jótékonykodó tévészerelő az Országos Onkológiai Intézetnél, most viszont sikerült adománytévéket adnia a kórháznak — írta meg az Index. Az előző főigazgató, Kásler Miklós, aki időközben az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője lett még érintésvédelmi és műszaki garanciát kért a tévészerelőtől, a mostani kórházigazgató, Polgár Csaba viszont boldogan megelégedett csupán az ajándéktévékkel.

Ellenbacher Attila egyedülálló akciója abból áll, hogy mások számára feleslegessé vált tévéket javít meg, és aztán pusztán jótékonyságból kórházaknak, illetve más egészségügyi és szociális intézményeknek, gyermekotthonoknak adományozza. Ellenbacher az elmúlt nagyjából hat évben több mint kétezer tévékészüléket adományozott.

Kedden a tévéember négy, 81 cm-es, nagyjából 10 éves LCD-tévét adott át az Országos Onkológiai Intézetnek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.