Közélet

Lovász hiába harcolt, Palkovics hajthatatlan

Alig közeledtek az álláspontok a minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia egyeztetésén.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapján jelent meg tájékoztatás a szervezet és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egyeztetéséről. Mint ismert, a kormány jelentősen át akarja alakítani az MTA finanszírozását, amit saját hatáskörbe rendelnének.

Lovász László, az MTA elnöke kedden Palkovics Lászlóval egyeztetett, azonban az MTA álláspontja szerint csak kismértékű közeledés történt a megbeszélésen. Az MTA vezetői várhatóan még ezen a héten folytatják a tárgyalásokat az ITM-mel, és Palkovics miniszter úr kérésére alternatív javaslatot fogalmaznak meg a költségvetéssel kapcsolatban.

Továbbra is vita van a felek között az MTA kutatóintézet-hálózatának fenntartásáról (minimum 17,1 milliárd forint), amelynek az MTA-fejezetben támogatásként való biztosítása elengedhetetlen. Az MTA a hazai felfedező kutatások legfontosabb és legeredményesebb központja

— fogalmaz a közlemény.

Kedden az Európai Tudományos Akadémiák Szövetsége (All European Academies, ALLEA) nyílt levélben fordult Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez, amelyben kiáll a Magyar Tudományos Akadémia autonómiája és pénzügyi függetlensége mellett.

Sierd Cloetingh, az Academia Europaea elnöke és Ole H. Petersen, az Academia Europaea alelnöke szintén nyílt levelet írt Palkovics Lászlónak, melyben biztosítja a Magyar Tudományos Akadémiát a támogatásáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik