Belföld

Lovász László nem volt hajlandó aláírni a jövő évi költségvetési tervezetet

A kormány benyújtotta a 2019-es költségvetési tervezethez tartozó úgynevezett fejezeti köteteket is, amikben a minisztériumok és a kormánytól független költségvetési szervek részletezik jövő évi gazdálkodásukat. A kormánytól független szervezetek fejezeti költségvetését a pénzügyminiszter és az intézményvezető is aláírja, ezzel jelezve, hogy egyetért vele.

A Zoom.hu azonban azt írja, hogy Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nem látta el kézjegyével a dokumentumot. Hasonló tiltakozás utoljára az 1990-es években fordult elő.

A lap szerint a parlamentnek benyújtott változatban nem is szerepel az MTA-elnök aláírásának a helye, ezt a Pénzügyminisztérium üresen hagyta, mintha nem is kellene ott lennie Lovász aláírásának. Így a készülő költségvetésen csak Varga Mihály aláírása szerepel.

Mint korábban megírtuk, a kormány költségvetési tervezetéből az derül ki, hogy államosítanák az MTA kutatóintézeteit és a jövőben az Innovációs és Technológiai Minisztérium veszi át a kassza kulcsát. A minisztérium 28 milliárdnyi támogatást vonna el az MTA költségvetéséből.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik