A daganatos betegségek miatt bekövetkező halálozások száma stagnál Magyarországon, és ezt Kásler Miklós eredményként szokta hangoztatni – mondta az Országos Onkológiai Intézet új igazgatója az IME Országos Egészségügyi Konferencián. Dr. Polgár Csaba az után került az intézet élére, hogy elődjét, Káslert az emberi erőforrások miniszterének nevezték ki.
Polgár Csaba a konferencián hangsúlyozta: a stagnáló eredmények ellenére vezetjük a daganatos halálozási arányt mutató statisztikát, éppen ezért több kormányzati lépésre is szükség van, hogy a stagnálás csökkenésbe forduljon. Úgy véli, elsősorban a tüdő-, a vastagbél- és az emlőrákos megbetegedésekre, ezek kezelésére és prevenciójára kell fókuszálni, egy újabb nemzeti rákellenes program kialakításakor ezt a három leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedést kell kiemelni.
Fontosnak tartaná a mammográfiai szűrés részvételi arányának növelését, a vastagbélrák-szűrési program elindítását is.
Elmondta azt is, hogy a kormány új sugárterápiás központ létrehozásáról döntött. Hozzátette, hogy bár a döntés üdvözlendő, azt nem a szakma kezdeményezte, illetve problematikusnak nevezte azt is, a központot hogyan töltik fel szakemberrel.
Kiemelt kép: Thinkstock