Közélet
Fotó: Bielik István / 24.hu

Tíz BAZ megyei falu süllyedhet a földbe?

A bánya bűne? Riport Mezőkeresztesről.
Korábban a témában:

Adódnak néha ‘sehogysejó’ helyzetek. Mint például az alábbi mezőkeresztesi sztori.

Messziről futunk neki.

Fél évszázada épült Visontán a ma az ország áramtermelésének közel ötödét, évi hatezer gigawattórát biztosító Gagarin Erőmű. Fűtőanyaga a környéken, úgy ötvenszer nyolcvan kilométeres területen bányászható lignit.

Fotó:  Bielik István/24.hu
Fotó: Bielik István/24.hu

Külszíni fejtéssel jutni hozzá ehhez az amúgy gyönge minőségű szénhez: néhány méter vastag talaj, aztán lignit, aztán egyéb üledék, aztán megint lignit, és így tovább egy-kétszáz méteres mélységig. (Az erőműbe vagonok és futószalagkígyók szállítják a nyersanyagot, évente kilencmillió tonnát; hogy ott mi történik vele, s kik azok, akik dolgoznak vele pucérnős naptárak alatt, azt pár hónapja megriportoztuk).

Fotó:  Bielik István/24.hu
Az erőmű, ahol a világ utolsó pucér nős naptárja lóg
Riport Visontáról, a Mátrai Erőműből, ahová nemrég bevásárolta magát Mészáros Lőrinc, de ahol sok minden olyan, mint két, három, négy évtizede lehetett.

A tájból ötven éve falatozó lignitbánya szivattyúkkal emeli ki az egyre mélyülő gigagödrökbe szivárgó talajvizet, ami nemcsak azért baj, mert a rekultivációval együtt is szanálja az életet, hanem azért is, mert sok kilométeres körzetben elapasztja a kutakat, kiszárítja a termőföldeket.

Fotó:  Bielik István/24.hu
Fotó: Bielik István/24.hu

Szentségelhetünk zöld felbuzdulásból, de inkább ne tegyük, ugyanis nem megy másként, ez (is) az ára milliók áramellátásának.

Illetve hát épülhetne a visontai erőmű helyett plusz egy blokk Pakson.

Ugye, hogy inkább a Gagarin?

Vagy lehetnénk egy csapásra környezettudatosak, szigetelhetnénk házunkat, korszerűsíthetnénk nyílászárót, cserélhetnénk minden wolframizzót ledesre, alhatnánk tizenhat fokban, mint a japánok; esetleg napelemmel fedhetnénk a komplett Heves megyét, bár tán a 3637 négyzetkilométernyi felület se termelne annyi áramot, mint a Gagarin évi hatezer gigawattórája. Szóval ez se reális, rövid távon biztosan nem.

Induljunk ki hát ebből: kell az erőmű.

Fotó:  Bielik István/24.hu
Fotó: Bielik István/24.hu

Ami nem mellesleg a régió legnagyobb munkaadóinak egyike, zömmel kétkezi melósok tömegét foglalkoztatva több tízezer családnak ad kenyeret. (Megjegyzés: az idén tavasszal Mészáros Lőrinc vásárolta meg az erőművet. E ténynek sok mindenhez van köze, speciel a talajvízhez semmi, így aztán riportunknak nem tárgya a tulajdonos személye.)

Az emlegetett Mezőkeresztes hat-nyolc kilométerre fekszik a hozzá legközelebb eső fejtéstől. Itt is agonizálnak a kutak, szárad ki a föld a kiskertekben, de ami ezeknél is kínosabb: egyre több épület repedezik.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

Például Gróf Kálmánnénak a nyolcvanas években készült házán néhol karvastagságúra dagadtak a hézagok; a védekezés egyelőre abban merült ki, hogy befoltozták réseket, majd acélpántokkal körbeölelték a szétszakadástól fenyegetett otthon. A munka bő félmillióba került, amiből a bánya kétszázezer forintot állt, ám az értékcsökkenést egyetlen fillérrel sem kompenzálta.

Mi köze az elszökő víznek a süllyedéshez?

Él Mezőkeresztesen egy nyughatatlan alak, nem alattvalónak született, Sztankó Béla a neve, történetesen az ő százéves, részben kőből, részben vályogból épült háza is repedezik. Azt mondja, tengernyi irodalma van annak, hogy a bányák bolygatta talaj, akár tárna fut benne, akár csak a víz egy része tűnik el belőle, tömörödik, süllyed. Amit egy átlagos vagy annál gyöngébb alapozású ház nem bír el.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

Sztankó Béla vályogfalain öt éve jelent meg az első repedés, akkor kapott is hatvanezer forint kártérítést a bányától, de aztán jött a többi repedés, ma már a nappali ablakának egyik vége két centivel lejjebb lakik, mint a másik, aminek, így a tulaj, nem lehet más oka, mint a talajvíztelenedés miatti süllyedés.

Sztankó úr tavaly nyáron annyira felszívta magát, hogy háborút indított a bánya ellen. Érdemi kártérítést követelt, a bánya mérnökei felmérték nála a felmérendőt, és 109.500.- forintot ajánlottak „repedésjavításra és festésre”. Sztankó Béla aláírta a jegyzőkönyvet s az ahhoz csatolt megállapodást is, miszerint „megállapítottuk, hogy az épületen található szerkezeti illetve vakolati repedések részben a bányaművelés hatásaira utalnak, viszont az egyéb tényezők (alapozási elégtelenség, karbantartás hiánya, az épület kora, időjárás és csapadékviszonyok) hatásait sem lehet kizárni”.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

Vagyis a bánya ugyan résnyire nyitott kiskaput hagyva magának, de elismerte a felelősségét.

A pénzt rendben ki is hozta a postás Bélának. Ami nem hatotta meg a házat, ugyanis a kozmetikázás ellenére azóta is egyre másra mutatkoznak új repedések.

Sztankó úr úgy ítéli, újra kéne alapozni az épületet, „ami úgy ötmillióba kerülne, de talán az se lenne elég megállítani a folyamatot”.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

Csakhogy a bánya nem fizetett többet.

Erre Sztankó úr írt a kormányhivatalnak, írt az országgyűlési képviselőjének, még az Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak is írt. Mindenhonnan azt a választ kapta, hogy pereljen, mert ügye nem a törvényhozásra, hanem az igazságszolgáltatásra tartozik.

Ami persze igaz, de láttunk már kártérítéses ügyeket, melyek politikai történetté nőtték ki magukat, lásd a devizahitelesek vagy a baumagosok kálváriáját; a különbség a károsultak aktivitásában és számában van. Tudja ezt Sztankó úr is, ezért „felvilágosító” röplapjaival teleszórólapozta a környék településeit, ennek eredményeként hat kockás füzetbe összesen háromezer repedt házas földije, sorstársa adatait jegyezte le, s lép föl szószólójukként.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

Sztankó úr annyira tájidegen, nem csupán Hevesben, hanem úgy általában idehaza, hogy kötelező tennünk egy jókora személyes kitérőt.

Budakeszin nőtt föl, tizenhét éves se volt az ötvenhatos forradalom kirobbanásakor; a Soroksári úton téblábolt, amikor teherautóról fegyvert osztogattak, neki is jutott egy karabély. A Moszkva téri felkelők közé keveredett. Berántotta a történelem, lőtt orosz kiskatonát, magyar honvédet, ávóst, úgy számolta, húsznál is többet eltalált, többük ott vérzett el szeme előtt a flaszteren. „Az egyik mongolarcú szovjet tekintete ma is kísért. Már felnőttfejjel jöttem rá, hogy mind, akit megöltem, a fia volt egy anyának, a bácsalmási Mici néninek vagy egy tatár faluban élő asszonynak. Elviselhetetlen tud lenni a lelkiismeret-furdalás. Pláne, amikor megérted, hogy aki okozza a lövöldözést, valahogy sosincs a frontvonalban.”

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

A harcokat megúszta Béla, csak a diáksapkáját vitte el egy golyó, a feje maradt, sőt, a megtorlás sem érte el. „Iszonyú mázlim volt. Készült pár fotó a felkelőkről, de csak az egyikre kerültem föl, azon is csupán a könyököm látszik.” Meséli, mindössze egy „csínytevésssel” dőlt meg, olyannal, amiért akasztófát nem osztottak, csak pár évtizedre feketelistára került az ember. „Budakeszin leromboltuk a szovjet emlékművet. Megérte, a balhé után kétszer akkorát építettek a helyére.”

Érettségi után önmagára mért vezeklésképpen az ölésekért mentősnek állt, évekig csinálta, aztán a tanult szakmája szerint műszerész lett, utóbb taxizott nyolc éven át a pesti éjszakában, közben pakolt vagont, teherautót, még pincérkedett is. Ha néha bepercegte magát egy-egy jobb állásba, amint kiderült a priusza, repült, „két és fél munkakönyvem telt meg”.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

Hatvankilencben disszidálni próbált, elkapták a jugó határon, maradt, többet nem próbálkozott.

Elélt a rendszer mellett, „a harcok végén letettem a karabélyt a Trombitás utca egyik kapualjában, aztán semmi politika”. Harmincévesen nősült, lánya, majd fia született. Már a nyolcvanas évek második felében jártunk, amikor Béla repülőgép-szerelőnek készülő fiát az apja „ötvenhatos múltja miatt” nem vették föl a vágyott szakközépbe. Az okról, meséli Béla, egy magas rangú belügyes barátjától, „párttitkár a BRFK-n, az volt ám valami”, értesült.

„Bedühödtem, eldöntöttem, disszidálunk. A belügyes haverom intézte el, hogy kapjunk útlevelet.”

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

A Sztankó-família 1988-ban lépett amerikai földre. Ahol Béla közel két évtizeden át műszerészkedett, javított ereszcsatornától az antik bútoron át kakukkos falióráig mindent, pár hónapig még kéményseprő is volt, valahogy megélt belőle a család. Aztán 2006-ban visszaköltözött Magyarországra ápolni a nagybeteg édesanyját, aki pár év múlva meghalt, Béla pedig itthon maradt.

A gyerekei a tengerentúlon, ők már jenkik, a felesége viszont hazajött hozzá. Nyugira vágytak „a zajos, barom éltünk vége felé” csöndes, olcsó falusi házat kerestek s találtak Mezőkeresztesen. „Kétmillióért vettem, ráköltöttem még tízet, ennyi pénzünk volt összesen, de tipptop lett.”

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

És ez a tipptop ház kezdett süllyedni öt éve. Csoda, hogy nem hagyja annyiban Béla?

Pláne, hogy bevételük alig.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

„Két helyről kapunk nyugdíjat, Magyarországtól ketten együtt havi százhetvenezret, Amerikából meg kétszázhat dollárt, az úgy hatvanezer forint, összesen kétszázharmincezer. Ebből lehetetlen összespórolni az újraalapozást. A ház eladhatatlan, illetve eladható lenne, ha kiglettelném a repedéseket és nem szólnék róluk, de olyat tisztességes ember nem csinál. Szóval költözni sem lehet. Itt ragadtunk, várjuk, melyik éjjel szakad álmunkban a nyakunkba a tető.”

Púpnak Parkinson-kór kínozza Bélát, vállat ránt, a halálról úgy beszél, mint egy szobafestésről, csak azon matekozik, miből él majd meg egyedül az asszony, „nincs mese, ha eltemet, vissza kell költöznie Amerikába a gyerekekhez, de hát azoknak is megvan a maguk baja”.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

De amíg bírja, vívja háborúját. „És bírom! Engem csak az tud felidegesíteni, ha meleg a sör, meg az, ha átszakad a vécépapír.”

Meséli, a minap kint járt nála az erőmű egyik vezetője. „Nézelődött, nézelődött, egyszer csak kibökte, hogy, alkudjunk meg. Szám nem hangzott el, de ha jól értem, fizetnének egy a múltkorinál jelentősebb összeget, cserébe elvárnák, hogy függesszem föl a szervezkedést a károsultak körében. Mondtam, nem hagyom cserben a többieket. Ebben maradtunk.”

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

Most éppen azt szeretné elérni Béla, hogy ne a Gagarin, hanem egy az önkormányzat által felfogadott független szakértő mérje fel a kárt és írja le, miről tehet a bánya s miről nem.

Ezt firtatva mi is benéztünk Mezőkeresztes polgármesteréhez, Majoros Jánoshoz, aki kicsit tán a mi unszolásunknak is engedve megígérte, testület elé viszi az ügyet, sőt, repedésügyben körbekérdez a környező településeken is; azt sem zárta ki, hogy közösen képviselik polgáraik érdekét a bányával szemben.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

Hogy mi lehet a megoldás, arról kérdeznénk az erőművet és az országgyűlési képviselőt, előbbitől három hete, utóbbitól pár napja nem kapunk se választ, se időpontot.

Így aztán spekulálunk.

Ahogy föntebb végigpörgettük, a régiót éltető erőműnek és bányának élnie kell, ezen nincs vita.

Lehetne valós kártérítéseket fizetni, ezerszám alkudni meg a környező települések háztulajdonosaival, kezelni a helyzetet, melyben a „nyertesek” szomszédjai, aztán a szomszédok szomszédjai, majd a szomszédok szomszédjainak a szomszédjai is beállnak a kasszasorba, lehetne dekázni olyanokról, hogy milyen hossztól és szélességtől repedés a repedés, melyikről tehet a bánya s melyikről nem.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

Vagy, ha netán beigazolódni látszódna Béla apokaliptikus sejtése, miszerint, „ha semmi nem történik, egy-két évtized alatt tíz falu süllyed be a földbe”, szóval, ez esetben lehetne megvenni, ledózerolni a községeket, legalább alóluk is kikotorható a lignit.

De persze nyilván az lesz, ami eddig is: maszatolás, aprópénz osztása, időnyerés, túlélés.

Mert majd lesz valahogy, ahogy az a ‘sehogysejó’ helyzetekben lenni szokott.

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.