A Dél-Pesten közlekedő 182-es buszon még április közepén egy középkorú nő kiabálva leniggerezett egy tizenéves fekete diáklányt, a gyerek segítségére siető férfinak meg azt mondta, mocskos hazaáruló. Fogjuk ezt a kampány hevére? Vagy úgy általában egyre durvábbak a szavaink, a mondataink, s egyre bunkóbbak vagyunk?
Mindkettő. Tény, hogy a magyar társadalom egy része kevéssé nyitott a másságra, amit a migránsozás, a kormányzati gyűlöletkampány tovább mélyített. Az elmúlt nyolc év rendkívül rosszat tett az egyébként is színvonaltalan magyar közállapotoknak. Ma már elfogadott, hogy az emberek így beszélnek egymásról, ami az ellenségképzéssel karöltve nagyon bejött a magyar közönségnek.
A publicisztika is durvul. Például Bayer Zsolt „lelibsizi” és „genderben hívő marhának” titulálja a pápát, Obamát béna kacsaként emlegeti, akinek „elnöki eredménye a nullával egyenlő”.
Aki a nyilvánosságban beszél, legyen politikus vagy publicista, nem engedhetne meg magának ilyet, mert a példája elharapódzik. Úgy általában a média nyelve mintát ad. Számos műsor az igénytelen hétköznapiságot erősíti. Ez nem feltétlenül lenne baj, ha akadna mellette más is, de sajnos az emelkedettebb műfajok, köztük a szépirodalom eltűnt a médiából. Zuhan a közbeszéd színvonala, aminek a politikai nyelvezet melletti másik fő oka, hogy iskolarendszerünk egyre kevésbé képes ellátni a feladatát. Látjuk a felmérésekből, hogy a szövegértés gyenge, a szövegprodukció még inkább az. Az iskola arra sem készíti fel a gyerekeket, hogy öntudatos állampolgárok legyenek. Nem tudnak kiállni a véleményükért, képtelenek érvelni, vitakultúrájuk borzasztóan gyenge.
Ezért is a politika a felelős?
Az elmúlt kétszáz évben egymást váltották itt a hatalmak, és az emberek megtanulták, hogy nem jó nyilvánosan hangoztatni a nézeteiket. Jobb nem gondolkodni, jobb elfogadni azt, ami felülről jön. Aki pedig felül van, azt éli meg, hogy mindent megtehet.
Látta az „egyszerűen senkik vagytok, hej, hej” videót?
Persze. Pökhendiség, magamutogató önelégültség árad belőle. Ezek az emberek minden empátia híján vannak, lenézik, semmire sem tartják a… Kit is? Az ellenfelet, a választót, bárkit, aki nem ők. Egyetértek a videó alatti egyik kommentelővel: „Szegény hazám.”
Annak a sajátos politikusi problémakezelésnek, melyet a Sallay Róbert Benedek és Hadházy Ákos házon belüli LMP-s attakjánál láttunk, lesz követője?
Itt talán még nem tartunk. Nagyon meglepődtem az eseten. Szerintem minden magyar politikus tudja, hogy a fizikai erőszak csakis visszájára sülhet el.
Ellenzéki oldalról hallani, hogy Orbán alatt az oktatás lebutítása zajlik.
Az elmúlt nyolc év kétségtelenül az oktatás leminősítéséről, kiüresítéséről szólt. Az iskolából kikerülő gyerekek alkalmatlanok azon feladatokra, melyekre az iskolának képeznie kellene őket. Az oktatásnak se önálló minisztériuma, se szakavatott vezetői.
Igaz az a megállapítás, hogy bunkó szülő, legyen bármilyen okos, csak bunkó családot építhet, bunkó tanár, legyen bármilyen nagy tudású, csak bunkó osztályt nevelhet, bunkó cégvezető, legyen bármilyen zseniális üzletember, csak bunkó céget vezethet, bunkó politikus, legyen bármilyen fifikás és jó szimatú, csak bunkó pártot, országot kormányozhat?
Aki nagyon bunkó, nem lehet igazán intelligens, hiszen akkor a saját viselkedését is meg tudná ítélni. Az sem egyértelmű, hogy bunkónak csak bunkó lehet a gyereke, de a minta és az értékrend öröklődik. Nehezebb ilyen közegből kitörni, máshogy viselkedni. Ami a közéletet illeti, ma Magyarországon félelempolitika uralkodik, ezért az emberek nehezen fognak a sarkukra állni. Nem könnyű szembemenni a környezeti mintákkal, még akkor sem, ha az illető tudja, az nem az ő értékrendje.
Ezt akár Kádár János Magyarországára is mondhatta volna.
A Kádár-rendszerben az ideológia nem vette át a valóság szerepét. Az emberek tudatában voltak a kettősségnek, és próbálták összeegyeztetni a felülről jövő elvárásokat a hétköznapi valósággal. Ezért volt oly hosszú ideig fenntartható a rendszer. Az emberek kivonulását a politikából szocialista jóléti állam létrehozásával honorálták. A mai politika viszont behálózza, átírja a mindennapokat.
A rendszerváltás előtti politikai beszéd miben tér el a mostanitól?
Sokkal kevésbé volt szabados, mint a mai. Ugyan létezett egy ideológiai bikfanyelv, amit magas pozícióban lévő emberek használtak a nyilvánosság előtt, de az értelmiség próbálta mentesíteni az ideológiai nyomás alól a közélet különböző területeit. Sok nyilvános vita zajlott, ahol mindig kicsit tágítottak az aktuális korlátokon. Ma nincsenek viták, kettészakadt az ország közvéleménye, az oldalak nem beszélnek egymással. Még egyes szakmákon belül is ritka, hogy politikailag ellentétes oldalhoz tartozók leüljenek egymással. Jó példa 2014-ből a Szabadság téri német megszállási emlékmű. Az Akadémián volt erről egy érdekes beszélgetés, de az ellenfél, feltehetően érvek híján, nem jelent meg, a szobrot viszont suttyomban, az éj leple alatt felállították. Kreált intézmények vannak, amik duplikálják a meglévő akadémiai és egyetemi intézeteket, mint a kormány által alapított történetkutató intézet, a Veritas. Ahol egy-egy poszt nem tudományos teljesítmény, hanem politikai állásfoglalás alapján nyerhető el.
Miért hatásos a Fidesz használta leegyszerűsítő, migránsozó nyelv?
Mert könnyen befogadható a széles közönség számára is, és mert az érzelmekre hat. Magyarok vagyunk, összetartozunk, nem kellenek a migránsok. Ezt felfogni nyolc általános sem kell. A Fidesz választási győzelmében jelentős szerepet játszott, hogy egy hazugságról szólt a kampány, arról, hogy itt állnak a muszlim hordák a falu határában, de mi majd megvédünk titeket.
A migráns, abban a formájában, ahogy a mostani politika használja nem is ember, hanem valami állatszerű lény. Alighanem ez kell ahhoz, hogy az egyéni tragédiákkal szemben érzéketlenné váljon a társadalom.
A migráns szó beleégett az emberek fejébe, és 2015 óta az akkor a Keleti pályaudvari földön fekvő szerencsétleneket jelenti. Tragédia, hogy miközben a magyar társadalom zöme segíteni akart, a kormány azon volt, hogy félelmetes ellenséget faragjon belőlük, s a magyar közvéleményt ellenük dresszírozza. Mindezt egy olyan Magyarországon, ahol nincs család, akinek a történetében ne lenne ’45-ös vagy ’56-os migráns. Az a cél, hogy a migráns szótól görcsbe ránduljon a gyomrunk, Sorost pedig megtették az ellenséget rengeteg pénzzel, hatalommal mozgató sátáni figurának. Fontos szempont, hogy az emberek a sikertelenségükért, boldogtalanságukért ne saját magukat és a körülményeiket hibáztassák, hanem egy külső ellenséget.
Orbán Viktor 1989-ben, Nagy Imre újratemetésén tartott beszédében és a nyolcvanas évek végén adott interjúiban gyakran elhangzott az „ázsiai zsákutca” és a „nyugat-európai polgári demokrácia” kifejezés. A kilencvenes években előkerült a „konzervatív nagyszótár”, benne a polgárság, a nemzet, a család, az egyház. Most meg ott tartunk, hogy „migráns horda”, meg „Magyarország a magyaroké”. Hogyan alakult át a szókincs, mely szavak, gesztusok kerülnek elő a jelen orbáni retorikájában?
A Fidesz idomult a közönség nyelvéhez. Hétköznapi kifejezésekkel erős ellenségképet kreált, ami fontos összetartó erő. Pamflet beszédmódot használ, aminek a gerincét a védelem ígérete és az ellenség negatív tulajdonsággal és ártó szándékkal való összekötése jelenti. Mára a liberális, a nemzetközi, mind szitokszó lett. Ellentétes a „mi” konstrukcióval, azzal a csoporttal, amihez saját magukat és az általuk megvédendő népet sorolják.
Ezzel párhuzamosan lett Orbán lánglelkű demokratából a nemzet nagypapája.
Hasonlóan Kádárhoz, aki ötvenhatos hóhérból lett szintén a nemzet nagypapája. Orbán politikát váltott. Liberális, kicsit radikális értelmiségi csoport tagja volt, emlékszünk a „csuhások, térdre, imához!” típusú mondatokra az első parlamenti ciklusukból. Amikor összeomlott az MDF, egyszerűen bevonult az üresen maradt jobboldalra. Ez egy jól kiszámított politikai váltás, a hatalmi szempontból megfelelő politikai struktúra megtalálása volt a cél. Az ideológia máz, lényegében a hatalmi konstrukció bebetonozása zajlik.
A nyelvre visszatérve: hová tűnt a sokáig divatos politikai korrektség?
Megszűnt. Mára a nyilvánosság széles területein pont a PC ellentéte uralkodik. A kétezres években jelentősen szelídült a kisebbségi csoportok megnevezése, 2010 óta viszont mindennek a visszafordulását látom. Azóta az ellenfélhez tartozóként beazonosított csoportokra megjelentek a durván pejoratív kategóriák.
Változott valamit a nők megítélése, vagy továbbra is a „lököm a bókot, míg kilépsz a bugyiból”, meg a „szőke nőnek felesleges gondolkodási időt adni” attitűd dívik?
Ebben szinte semmi nem változott. Sőt, a bárdolatlanságra a politika is ráerősített. Széles körben elfogadott, ha egy parlamenti képviselő veri a feleségét, de annyi történt, hogy bizonyos dolgok kimondódtak. Tematizálódott a családon belüli erőszak, ami nem jelenti, hogy megszűnt volna, de legalább tudomásunk van róla, és előremutató a #metoo-kampány is. Súlyos gender problémák élnek a magyar társadalomban, ami a szóhasználatban is élesen megmutatkozik. Egy nőt mindig lehet a keresztnevén szólítani, akkor is, ha vállalatigazgató, ugyanez egy „Tiborkával” nem fordulhat elő.
A Marton-ügy is elbagatellizálódott. A már emlegetett Bayer Zsolt azt írta: „A nőknek nagyobb gondjuk is lesz a szexuális zaklatásnál, ha az iszlám tömegek megjelennek Magyarországon.”
Néhány éve készítettünk egy kutatást német, magyar és lengyel egyetemisták bevonásával. Arra voltunk kíváncsiak, milyen értékeket képviselnek. Megdöbbentő, hogy csak a magyar egyetemistákra volt jellemző a macsó álláspont. A lányok is elfogadtak számos, a két nem közti különbséget hangsúlyozó állítást. A magyar politika élen jár szexizmusban: Orbán rendszeresen kezet csókol Angela Merkelnek és más politikusnőknek, ami borzasztóan udvariasnak tűnik, holott kifejezetten sértő. Azt jelenti, te csak egy nő vagy, veled nem úgy tárgyalok, mint egy férfival.
Mit szól ahhoz, hogy Orbán nemrég azt nyilatkozta, megállapodást akar kötni a magyar nőkkel, mert szerinte rajtuk áll vagy bukik a demográfia?
Nevetséges. A nők egyedül alapítanak családot? Olyan létfeltételeket kell teremteni, melyek között a családnak nem probléma gyereket vállalni, melyben támogatják az egyszülős családokat és a meleg párok gyermekvállalását is. Az Orbán-kormány alatt megint felerősödött az a szemlélet, hogy nem akármilyen gyerekekre van szükség, hanem felső középosztálybeliekre. Mutatja ezt a családtámogatási rendszer is. A fideszes társadalompolitika diszkriminatív. A nőkkel, a kisebbségekkel épp úgy, mint a menekültekkel, migránsokkal.
A migránsozás hosszú távon milyen hatással lesz a társadalomra?
A magyar társadalom nagyjából egyetért abban, hogy az EU-hoz akar tartozni. A migránsozás, az elvakult menekültellenesség viszont szembemegy az európai akarattal. A gyűlöletkampány fokozza a korábban is létezett társadalmi vakságot. Megoldást a civil szervezetek megerősödése, a civil közösségépítés hozhat. Ezért borzasztóan veszélyes a kormány hadjárata a civilek, vagyis a társadalom igazi lelkiismerete ellen.
Állítólag az új parlament első döntése lesz elfogadni a Stop, Soros! törvénycsomagot, aminek lényege az úgymond külföldről finanszírozott szervezetek kötelező regisztrációja, támogatásuk sápolása, végső soron a kormánykritikus civilek elhallgattatása.
Ami borzasztó károkat fog okozni a magyar társadalomban. Enélkül is évtizedeknek kell eltelni, hogy a fiatalokban újjáépüljön a pár év alatt kiölt társadalmi szolidaritás. Lesújtó, hogy generációk nőhetnek fel úgy, hogy nem ismernek mást, csak a Fidesz-Magyarországot.
