Közélet

Lebontja a kormány a nyugdíjasok munkavállalásának korlátait

És emelik a kétgyermekes családok által igénybe vehető adókedvezményt. Ez hangzott el a Kormányinfón.

Idén is korán, július 20-án szeretné a kormány elfogadtatni az Országgyűléssel a jövő évi költségvetést – hangzott el a rendhagyó módon kedden megtartott Kormányinfón. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez a biztonságos növekedés költségvetése lesz. A növekedés alapjai stabilak, az első negyedévben az EU-tagállamok közül a negyedik legnagyobb növekedést érte el hazánk.

Ugyanakkor az általános tartalékot 50 százalékkal megnöveli a kormány, mert az eurózónában válságtünetekre számítanak, és az Egyesült Államokkal kialakuló kereskedelmi háború, bár a legjobban Németországot érinti, de Magyarországra is kihathat. 1,8 százalékos hiánnyal számolnak, ami döntően a beruházások támogatása, és az uniós források önrészének biztosítása miatt szükséges.

Fejlesztik a családtámogatási rendszert, a kétgyermekes családok által igénybe vehető adókedvezmény 40 ezer forint lesz, emellett csökkenteni készülnek az adókat, a munkáltatókat terhelő szociális hozzájárulási adót például 19,5 százalékra. (Mint időközben az Mfor.hu is felhívta rá a figyelmet, a szociális hozzájárulási adó már január óta 19,5 százalék, ezzel tehát nem mondott újat a miniszter. További csökkenés azonban lehetséges.) Ezen felül szeretnék leépíteni a nyugdíj melletti munkavállalásra vonatkozó korlátokat. Kérdésre válaszolva Gulyás elmondta: azzal számolnak, hogy jövőre is csökken a közmunkaprogramban részt vevők száma.

Az elmúlt hetek Európai Néppártban zajló vitáiról a miniszter kijelentette: nem érzik úgy, hogy a Fidesz bárki támogatására rászorulna, hogy ne zárják ki a pártszövetségből. Épp ellenkezőleg, Gulyás szerint a Fidesz az, amely tud és kész is segíteni az „annyira azért nem jól álló” Európai Néppártnak.

Kiderült a Kormányinfón, hogy a kormány tárgyal ugyan a köztisztviselői kar tíz éve húzódó béremeléséről, de végleges döntést még nem hoztak. Még a nagyságrendről sem tudott tájékoztatást adni. Ugyanakkor elhangzott, hogy hárommilliárd forinttal támogatja a kormány a nyári diákmunkát, azokon a területeken, ahol munkaerő-hiány van.

Kövér igazáról

Megkérdezték Gulyást arról is, hogy rendben van-e szerinte, hogy az állam a hirdetési piacon keresztül támogatja, és egyre nyereségesebbé teszi a neki kedves médiumokat. Erre előbb a miniszter azt válaszolta, hogy nem feladata ezen médiumok működését kommentálni, mert nincs bennük állami tulajdon, majd azt állította: olyan médiumokban is van állami hirdetés, amelyek lesújtó véleményt fogalmaznak meg a kormány működéséről.

Megírtuk hétfőn: Kövér László házelnök belefojtotta a szót az először felszólaló Jakab Péterbe, miután a jobbikos képviselő azt mondta, hogy ennyi bűnöző előtt még életében nem beszélt. Gulyás erre úgy reagált, hogy Kövér akkor hibázott volna, ha nem vonja meg a szót.

Elhangzott, hogy a kormány célja, hogy 2019 szeptemberében már az új Nemzeti Alaptanterv szerint kezdődjön meg az oktatás. Ennek érdekében még az idén döntést kell hozni, „a szakmai szervezetekkel folyik az egyeztetés”, jelentette ki a miniszter.

A kormány a saját politikájának visszaigazolását látja az olasz kormányalakítás fejleményeiben – árulta el a politikus. Kifejtette, olyan erők kerültek hatalomra Rómában, amelyek élesen szembenállnak azzal a brüsszeli politikával, ami jó dolognak tartja a bevándorlást. Ráadásul Gulyás a magyar kormány kommunikációját e kérdésben puhának, selymesnek és bársonyosnak látja az olaszhoz képest.

A 24.hu azon hétfői cikkére is reagáltatták Gulyást, amelyből kiderült, hogy az Európai Bizottság vizsgálta a közbeszerzési intézményrendszert, és a támogatások 10 százalékos megvonását javasolják a feltárt hibák miatt. Erre a miniszter azt mondta, nem először fordul elő, hogy a kormány megkap egy titkos jelentéstervezetet, amely kiszivárog. Hangsúlyozta, hogy tervezetről van szó, amire a magyar kormány választ fog adni. Szerinte a megfogalmazott kritikák lényege téves, a tervezett árak és a kivitelezési árak különbségét az építőipari áremelkedéssel hozta összefüggésbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik