Közélet

Rogán Antal beszólt a bíróságoknak

Nemrégiben írtuk meg, hogy a Magyar Helsinki Bizottság jogerősen pert nyert a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen, mert a nemzeti konzultáció valótlan és jó hírnevét sértő állításokat fogalmazott meg a Helsinki Bizottságról. Emiatt a kormany.hu nyitóoldalán 30 napon keresztül bocsánatot kell kérnie a kormánynak, illetve 2 millió forint sérelemdíjat kell fizetnie.

Az üggyel kapcsolatban hétfőn a 444 megkérdezte Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, aki azt mondta, hogy

nem ért egyet a bíróság döntésével, szerinte a kormánynak volt igaza.

Rogán a kamerák előtt megismételte azt, a most már bíróság által is bizonyítottan hamis állítást, hogy a Helsinki Bizottság Soros György pénzén bevándorlókat hoz be az országba.

A bíróság Magyarországon ténykérdéseket is sokszor sajátosan ítél meg,

tette hozzá a miniszter. Tudomásul veszik a bíróság döntését, de a véleményüket fenntartják.

Újságírói kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy ő szívesen látna demográfiai kérdésekről szóló nemzeti konzultációt a közeljövőben.

Megkérdezték Rogánt arról is, hogy az Egyesült Államok valóban szigorítaná-e a Magyarországgal szembeni vízummentességet, amelyre az útlevélcsalások miatt lehet szükség, de a miniszter szerint rutinvizsgálatról van szó, „nagyobb a füstje, mint a lángja”.

Rogán az egészségügyi bizottság meghallgatásán azt is bejelentette, hogy a kormány újabb nemzeti konzultációkat tervez, a következő a demográfiai fordulatról fog szólni, de lesznek kérdések a bevándorlásról is.

Orbán megállapodást kötne a magyar nőkkel
Szerinte a szavazatok újraszámolását követelni olyan, mintha focimeccsen követelné az ellenfél a gólok újraszámolását.

Kiemelt kép: Rogán Antal (b) és Trócsányi László, 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik