Közélet

Azért kaptak pénzt, hogy a Fideszre szavazzanak

A Kúria kimondta, hogy megsértették Pécsen a választási törvényt.

Pénzt kaptak egyes választók azért, hogy a Fideszre szavazzanak Pécsen – írja az Átlátszó. A Kúria múlt pénteken hozott határozatában kimondta, hogy megsértették a választási törvényt a 040-es számú szavazókörben.

A választás reggelén a szavazóhelyiségbe belépett egy férfi, felvette a szavazólapot, és a szavazatszámláló bizottság tagjaitól kért segítséget, elmondva, hogy neki Hoppál Péterre kell szavazni, ezért kap fizetséget. A meglepett bizottsági tagok elmondták neki, hogy ebben a választókerületben nem is Hoppál, hanem Csizi Péter a Fidesz jelöltje. A férfi ezek után kiment, beszélt az utcán várakozó kisteherautó sofőrjével, majd visszament és leadta szavazatát.

A bizottság egyetlen nem fideszes tagja, a független Mellár Tamás és az MSZP által delegált Konkoly-Thege Júlia hivatalos jegyzőkönyvet akart felvetetni az esetről, de a többi tag ezt nem támogatta, így végül nem hivatalos jegyzőkönyvben rögzítették a történteket.

Nem sokkal később egy háromfős társaság érkezett a szavazóhelyiségbe, de közülük csak ketten akartak szavazni. Mégis hárman vonultak be a fülkébe, ahol hangosan egyeztettek arról, hogy kire kell szavazniuk valakinek a megbízásából, majd távoztak. Konkoly-Thege látta, hogy a kísérőnél egy névsor is van, amiről már kihúztak néhány nevet. Utánuk indult, és az utcán hallotta, hogy egy kisebb csoporttal azon tanakodnak, kit lehetne még „elhozni”. Rögzítette is telefonjával a beszélgetést, amiben elhangzott, hogy fizetnek nekik azért, hogy a Fideszre szavazzanak.

Konkoly-Thege erről is csak nem hivatalos jegyzőkönyvet tudott készíteni, mert a választási bizottság többsége szerint a történtek nem jelentettek elégséges okot a jegyzőkönyvezésre. Értesítette az őt hivatalosan delegáló MSZP helyi kampánystábját is, de azt mondták neki, hogy ha Mellár Tamás nyer, nem tesznek bejelentést. Ezért úgy döntött, maga jár az ügy végére.

A delegált a TASZ segítségével nyújtott be kifogást a Baranya megyei 1-es egyéni választókerület választási bizottságához, de ott azzal utasították el, hogy a jogszabályok nem tiltják, hogy magánszemélyek beszélgessenek egymással politikai kérdésekről.

A Nemzeti Választási Bizottság ugyancsak leszavazta a kifogást 11:10 arányban, a Patyi András által aláírt határozatban azzal érvelve, hogy Konkoly-Thege „még a valószínűsítés szintjén sem” tudta alátámasztani, hogy pénzért szavaztattak embereket.

Így a Kúriához fordultak, amely viszont már azt állapította meg, hogy sérültek a választási törvénybe foglalt rendelkezések az önkéntes részvételről, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásról. A testület szerint a hangfelvételből egyértelműen megállapítható, hogy az azon beszélő választók akaratát meg nem engedett módon befolyásolták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik