Közélet

Kozsó, Baby Sisters Klári, Bróker Marcsika és Zuschlag János is a NAV szégyenlistájára került

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2018. 04. 27. 08:19

Korábban a témában:

A napi.hu nézte át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2018. első negyedéves listáit a nagy összegű adóhiánnyal és a nagy összegű adótartozással rendelkező adózókról. Két listán azoknak a neve olvasható, akiknek 180 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozása meghaladja a 10 millió, a nem magánszemélyeknél pedig a 100 millió forintot. A harmadik listán a jelentős összegű adóhiánnyal rendelkezők nevét sorolják fel, ők azok, akikkel szemben a NAV az első negyedévben jogerőre emelkedett határozatban magánszemélyeknél 10 millió, más adózóknál 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiányt állapított meg.

Régóta fennálló adótartozása van Kozsónak (Kocsor Zsoltnak), a volt Baby Sister egyik tagjának, Hertelendy Klárának, az ismét bűncselekmény gyanújába került volt politikus Zuschlag Jánosnak, a karcagi álbrókernek, Dobrai Sándornénak (Marcsika), a plasztikai sebész Seffer Istvánnak, a fegyházbüntetését töltő egykori nagyvállalkozó Portik Tamásnak, Saskőy Szabolcs egykori labdarúgó játékvezetőnek, a Szeviép résztulajdonos Pistrui Lászlónak, a Rác fürdő felújításában részt vett Valkó Csabának és Prekuta Bálintnak, a számlagyáros ügybe keveredett Hasur Csabának és a kínai Qiao Huan Longnak, aki többedmagával megvásárolta a szolnoki Tisza Szállót és tervezték a magyar Túró Rudi bevezetését Kínában.

A lap elemzése szerint a listán több tucat külföldi név szerepel, zömmel kínaiak, akik magyar lakcímre vannak regisztrálva, vagy külföldi lakóhellyel rendelkező személyek, főként ukrajnai, szerb és romániai címmel rendelkezők.

Az adósumákolás csúcsragadozói nem tréfálnak

Idén eddig legnagyobb adóhiányt a budapesti székhelyszolgáltatós címre bejegyzett Optic Object Kft.-vel szemben állapított meg a NAV: 1,6 milliárd forintot, amit még 1,4 milliárd forint kamat és bírságkövetelés is kiegészít. Az idei első negyedéves nagyadós listáján 98 magánszemély és cég szerepel, velük szemben 13,7 milliárd forint adóhiányt és 15,5 milliárd forint jogkövetkezményt állapítottak meg, az összes tartozás közel 30 milliárd forint.

A 15 legnagyobb adótartozó között öt magánszemély is van. A legnagyobb adóhiányt a budapesti Huszpán Csabánál állapította meg az adóhatóság, 650 millió forintot, amit még 1,3 milliárd forint kamat és bírság is kiegészít.

UPDATE: A Baby Sisters egy 14 éve megszűnt formáció. Csak egyetlen tagjának van adótartozása, Hertelendy Klárának, a másik két előadónak nincsen. 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Plastic debris floating on the ocean surface, shot underwater.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.