Közélet

Négy villanyszerelőt is elrabolhattak Mosonmagyaróvár környékén

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2018. 04. 24. 09:54

Korábban a témában:

A Hír TV Riasztás című műsorának információi szerint már nem csak a kísértetiesen hasonló körülmények között eltűnt, két villanyszerelőt keresik Mosonmagyaróváron, hanem két másik férfit is. Úgy tudják, mind a négyen ugyanazzal a helyi vállalkozóval találkoztak, mielőtt nyomuk veszett.

Az ügy három hete robbant. Március 31-én egy győri férfi korábbi munkaadójával találkozott, mert sok pénzzel tartozott neki. Zoltánról azóta nincs hír.

Felesége elmondása szerint tízezer euró fölötti összeggel tartozhattak párjának.

Volt, aki azt mondta, hogy több mint tizenháromezer. Volt aki azt mondta, amikor beszélt a Zolival, meg erről a munkájáról, volt aki azt mondta, hogy az eltűnése előtti két hétben mondta neki a Zoli, hogy tizennyolcezer euró. Nem tudom

– nyilatkozott.

Kiderült, hogy egy másik szerelő, Orlik Vilmos 2015 nyarán szintén egy munkamegbeszélés után tűnt el, pont úgy, mint Zoltán. De rajtuk kívül a Riasztás szerint másik két férfit is nagy erőkkel keres a rendőrség, a vállalkozónak ugyanis az ő eltűnésükhöz is köze lehet.

Bár a holttesteket még nem találták meg, a vállalkozót már emberölés gyanújával letartóztatták.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.