Közélet

Semjén belengetett egy teljesen új adótervet

Azt mondja, csak kényszerből harcolnak, de a megértés, türelem terén van hova fejlődniük. Egyébként Soros, Simicska.

A Hetek című hetilap legfrissebb számában Semjén Zsolt azt mondja, az újabb kétharmad dacára új szakaszt kell nyitni a kormányzásban. A negyedik Orbán-kormánynak türelmesebbnek, nyitottabbnak kell lennie.

Intenzív párbeszédet kell folytatnunk a saját táborunkkal, akár a velünk nem szimpatizálókkal, és a szakmai szervezetekkel – legyenek akár a mi holdudvarunkhoz tartozók, akár tőlünk távolabb lévők. E téren kétségkívül van hova fejlődnünk.

A kétharmad birtokában nem azért nem tesznek meg mindent, mert nem tehetnék, hanem azért, mert csak azt teszik meg, amit szükségesnek tartanak.

A miniszterelnök-helyettes hosszan sorolja, mi mindent kellett tenniük, mi mi mindenbe kényszerültek bele 2010 óta.

 A közhiedelemmel ellentétben nem élvezzük a konfliktust.

A migráció kapcsán kereszténydemokrata politikusként elismeri, értékek ütköznek az európai identitás védelme és a szolidaritás között, de úgy véli, keresztényként elsődleges kötelessége a családja védelme.

Család, nemzet, emberiség

Majd utána jön a nemzet, és végül úgy általában az emberiség. Abból mindig tragédia volt, amikor ezeket az állapotbéli kötelezettségeket felcserélték. Tehát először a népemet kell megvédenem, utána részt vállalni a világ problémáinak globális megoldásában.

Más analógiát is hoz. Miniszterként elég jól keres, így jövedelme egy részét a hajléktalanoknak adja, de az otthonába nem visz hajléktalant, mert tönkretenné a családját és utána a hajléktalanokon sem segíthetne. A bevándorláspolitikában sem más európai országok ellen harcolnak, hanem  másként képzelik a megoldást.

Mi pedig nem azért harcolunk, mert ez nekünk jól esik, hanem mert belekényszerítettek minket. És ugyanez a helyzet belpolitikailag: nemcsak, hogy nem akarjuk, de nem is érdekünk a konfrontáció. Én lennék a legboldogabb, ha lenne tárgyalópartner az ellenzékben.

Pártok helyett Simicska-, Soros-média

De nincs. Az ellenzéki politikát a pártok helyett a média csinálja, ahol

egy perverz koalíció van a Simicska-féle és a Soros-féle média között. Van két ősmegrendelő, az egyik Simicska, a beteges bosszú-effektusával, a másik Soros a maga NGO-ival, egy globális politikai céllal, aminek Magyarország egy szimbolikus, de egyáltalán nem mellékes hadszíntere.

A kormánypárti politikusokat azért csak az Orbán-Simicska szakítás után kezdte el zavarni az oligarcha közéleti befolyása, mert amíg

Simicska Lajos a mi rendszerünkben volt, Orbán Viktor nem engedte, hogy politikai kérdésbe beleszóljon.

Ezzel kapcsolatban „legendának” nevezte, hogy a második Orbán-kormány jelentős részét Simicska Lajos irányította. Csak gazdasági kérdésekben volt bizonyos kompetenciája, a politikában nem. Szerinte az is volt a szakítás egyik döntő eleme, hogy a politikába soha nem engedte beleszólni a miniszterelnök.

Vásárhely nem modell

Semjén Zsolt szerint Hódmezővásárhely után az ellenzéki média azt a téves következtetést vonta le, hogy az egy országos modell lehet, noha azt teljesen ellentmondott a pártlogikának, ellentétben a Fidesz és a KDNP kipróbált szövetségével.

Ha a KDNP önállóan induló, kis világnézeti párt lenne, akkor arra kellene törekednie, hogy minél több képviselőt küldjön a parlamentbe.

A KDNP elnöke szerint az ellenzéken belül azok lettek a relatív nyertesek, akik nem vettek részt a koordinációban, ha a Jobbik is visszalépett volna, akkor szavazói a Fideszre voksolnak, és az LMP is jobb eredményt ért volna el, ha kitart Ron Werber mellett, aki semmilyen megállapodást nem akart.

Ráadásul vannak ennek az összefogásnak határai, súlyos erkölcsi, ízlésbeli és politikai határai is. Az, hogy Vonának nem volt probléma az, hogy a Magyar Gárdától eljutott a Spinoza klubig, és Budaházytól Heller Ágnesig, ez egy dolog, de ebből nem következik, hogy a szavazói őt ebben követik.

Ezért volt mocskos volt a kampány

Semjén egyetért azzal, hogy az idei volt minden idők legmocskosabb kampánya, de ezért az ellenzéki sajtót okolja, amely

a kormánypárti közszereplők magánéleti és személyes gyalázásával foglalkozott.

A kormányközeli média csak arra arra reagált, hogy „a másik oldal átlépte a vörös vonalat” például amikor Orbán Viktort maffiózóként gyalázták. Az interjúban Semjén Zsolt azt mondja, a svédországi vadászatai tálalása is tele volt csúsztatásokkal.

Oda/adó gyermeki szeretet

A kormány jövőbeli terveiről annyit árult el, hogy nagy átalakulás lehet  személyileg és szervezetileg.

Lázár bejelentette visszavonulását
A kormányon kívül is van élet – közölte.

Az új kormány családközpontú politikát fog folytatni. Ennek kapcsán egy régi KDNP-s javaslat megvalósulását is belengette:

a felnőtté és adófizetővé vált gyermekek adójának egy része jusson vissza az őket felnevelő szülőhöz, hiszen a gyereknevelést tartjuk a legértékesebb munkának a társadalomban, ennek a gyümölcseiből részesedjen a felnevelő szülő.

A miniszterelnök-helyettes szerint a 7-es cikkely nem élesedhet az ország ellen, mert alkalmazását Magyarország megakadályozza a lengyelek ellen,  ők pedig ugyanezt megteszik, de szerinte el sem jut eddig a a történet.  Semjén az Orbán-Merkel kapcsolatról úgy nyilatkozott,

jobb, mint ellenfeleink remélik.

Levélben figyelmeztették Merkelt, hogy ne tűrje tovább Orbán tetteit
A neves szerzők azt szeretnék, ha a német kancellár felszólítaná az Európai Néppártot a Fidesz kizárására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik