Közélet
Fotó: Bielik István/24.hu

Dehogy túl sok a 89 milliárd a reformátusoknak

24.hu
24.hu

2018. 04. 19. 14:30

Jó sok pénzt invesztál az állam az Atyaúristen bárányaiba, templomaikba, parókiáikba. Mellékes, de Orbán Viktor is református.
Korábban a témában:

Három-négyszáz projekt, templomépítés és -felújítás, parókiák, közösségi terek építése és bővítése valósulhat meg abból a rekonstrukciós támogatásból, amit 2017 decemberében kapott a református egyház a kormánytól – mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke a testület ülésén csütörtökön Budapesten.

Bogárdi Szabó úgy fogalmazott, a kapott támogatás „arányos és szükséges”.

Felidézte, az MRE-nek, a magyarországi és a határon túli református egyházkerületeknek ítélt összesen 89 milliárd forintot többen aránytalanul nagynak ítélték más felekezetek támogatásával összevetve. A püspök szerint azonban az, aki nemcsak a decemberi, hanem a 2017 eleje óta odaítélt összes egyháztámogatást számba veszi, látni fogja, hogy a támogatás nem aránytalan.

Bogárdi Szabó István megköszönte a támogatást, hozzátéve, hogy az nem járandóság, és kérte a gyülekezeteket, hogy arra használják fel, amire kapták. (MTI)

(Kiemelt kép: Bielik István/24.hu)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.