Közélet

Lemondott az LMP-elnökség újabb három tagja

Az LMP elnökségének újabb három tagja, Ungár Péter, Ferenczi István és Schmuck Erzsébet is lemondott posztjáról. Hadházy Ákos még a választás éjszakáján jelentette be, hogy ígéretéhez híven lemond társelnöki posztjáról.

Újra szakadhat az LMP
Vérre menő küzdelem zajlik az LMP-ben a koordináció pártiak és a különutasok között. A végén csak az egyik oldal maradhat.

Schmuck Erzsébet az MTI-nek elmondta: így előrehozott tisztújítást tarthat a párt.

A párt tisztújító kongresszusa a nyár közepén lett volna esedékes, így viszont május végén megtarthatják, így az LMP-nek nem kell rövid időn belül két kongresszust tartania, hiszen május végén a pénzügyi beszámolójukat is tárgyalni kell.

Hadházy Ákos korábbi társelnök a választás éjszakáján mondott le vezetői posztjáról, míg Szoboszlay György Csabát a múlt év végén, Jancsó Andrea lemondását követően választották elnökségi taggá. A közelmúltban a kilenctagú testületből tehát öt tag személye változott, így indokolt a teljes tisztújítás.

A következő kongresszuson struktúraváltásról nem tárgyalhatnak az alapszabály értelmében, ugyanakkor lehetőség nyílik a nyár folyamán az új elnökség számára, hogy egy átfogó alapszabály-módosítást előkészítsen. Schmuck közölte: az elmúlt nyolc év működése alapján végig kell gondolni az alapszabályt és a párt szervezeti felépítését.

Kiemelt kép: Vadnai Szabolcs/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik