Közélet

Videó a Fenyő-gyilkosságról (18+)

Tagadta bűnösségét a Fenyő János médiavállalkozó megölésével vádolt két szlovák a Fővárosi Törvényszéken. Videón mutatjuk meg, mi történt a gyilkosság napján.

A vád szerint Jozef Rohac egy ismeretlen megbízásából két társával készítette elő és követte el a bűncselekményt. Az ismeretlentől géppisztolyt, lőszereket és hangtompítót szereztek. Feltérképezték a sértett mozgását, és 1998. február 11-én autóval megjelentek a II. kerület Törökvészi úti Vico-székház közelében. Onnan követték a kocsival elinduló sértettet, majd 18 óra körül a II. kerületi Margit utcában egy piros lámpánál a feltorlódott kocsisorban Jozef R. géppisztolyával kiszállt a járműből, a sértett autójához ment, és a jobb első ajtó ablaknyílásán keresztül két sorozatlövéssel megölte a vállalkozót.

Minimum 19 lövés

Az eljárás adatai szerint a tettes másfél méterről legalább tizenkilenc lövést adott le, öt találta el a sértettet, többnyire a fején, nyakán. A cselekmény elkövetésekor az áldozat telefonált és fegyver volt nála. A merénylet után az elsőrendű vádlott megszabadult géppisztolyától, sapkájától, kabátjától, kesztyűjétől, beszállt társai közelben lévő autójába, és elmenekültek. A bíró a tárgyaláson a vád fő bizonyítékának nevezte a helyszín közelében talált ruhadarabokat. Feltehetően az elkövetőhöz köthető mikroszkopikus anyagmaradványok vannak rajtuk.

R. nem tett vallomást

Az ügyészség előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja Jozef R.-t tettesként, Ladislav T.-t pedig bűnsegédként. A harmadik feltételezett elkövető ismeretlen helyen tartózkodik, egyes hírek szerint meghalt, de Jozef R. nyomozati vallomása szerint telefonon beszélt vele a közelmúltban.

Jozef R. kedden nem tett vallomást, a tárgyaláson ismertetett korábbi nyomozati vallomása szerint Szlovákiában a tévéből értesült Fenyő János megöléséről. Álláspontja szerint a DNS-szakértő hamis szakvéleményt adott, hazugságvizsgálaton pedig nem kívánt részt venni.

Az elmeszakértő tárgyaláson ismertetett vallomása szerint az elsőrendű vádlott pszichopátiás életvezetésű, gátlástalanságra hajlamos, rejtőzködő, ugyanakkor jó intellektuális képességekkel és szervezőkészséggel rendelkező, energikus személyiség.

A másodrendű vádlott tárgyaláson tett rövid, előre megírt vallomása szerint Jozef R.-hez hasonlóan a vádbeli cselekmény idején nem is volt az országban, már napok óta a szülőföldjén ivott, majd 1998. február 16-án a szlovák rendőrök elfogták, és hét hónapra előzetes letartóztatásba került egy zsarolás, testi sértés, személyi szabadság megsértése és garázdaság miatt indult nyomozás miatt. Ennek bizonyítására a másodrendű vádlott tanúkat is ajánlott, köztük egy ottani kocsmárost és egy ivócimboráját, akivel együtt ült.

Ladislav T. védekezésében kitért arra is, hogy túl szegény ahhoz, hogy bérgyilkos legyen, még cirkuszi porondmesterként is dolgozott. Arra a vádirati állításra, hogy ő vezette a gyilkosság idején az elkövetők járművét, a szlovák férfi úgy reagált: nincs is jogosítványa.

A másodrendű vádlott sem vállalta a hazugságvizsgálatot, mert – mint mondta – lámpalázas. Kedden tucatnyi állig felfegyverzett, maszkos, acélsisakos kommandós vigyázott a tárgyalás rendjére, Jozef R. golyóálló mellényt viselt. A büntetőper szeptemberben tanúk meghallgatásával folytatódik.

Kommandósok hozták a tárgyalásra a gyanusítottat (Fotó: MTI)

15 éves rejtély

Fenyő János fotóriporterből lett médiavállalkozó a rendszerváltás időszakában, 1989-ben alapította Vico elnevezésű cégbirodalmát, melyhez halálakor 13 lap tartozott: a Népszava, a Nők Lapja, a Vasárnapi Hírek, a Színes RTV újság, a Családi Lap, az Otthon, az Átrium, a Tina, a Bravo, a Bravo Girl, a Bravo Sport, a Buci Maci és a Prestige. A Vico-kiadványok havi példányszáma tízmilliós nagyságrendű volt.

A másfél évtizede történt gyilkosság ügyében a nyomozás során több ember is a hatóságok látókörébe került, de a cselekményhez köthető ruhákban talált DNS nem egyezett az akkor feltételezett elkövetőkével.

Jozef R.-t – aki egy másik eljárásban a négy halálos áldozatot követelő, Aranykéz utcai robbantás gyanúsítottja is – egy harmadik, évekkel ezelőtt kezdődött eljárásban tavasszal jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla az alvilágban ismert Seres Zoltán elleni 1997-es sikertelen merényletkísérlet ügyében. Serest és testőrét 1999-ben Tahitótfaluban ölte meg egy géppisztolyos támadó, az ügy nincs lezárva.

Jozef R. az 1980-as években Csehszlovákia egyik leghírhedtebb bűnözőjének számított. 1985-ben egy társával elrabolta a kormány egyik államtitkárát, és a kormányzati limuzinnal próbáltak meg áttörni az osztrák határon, tettéért 15 év fegyházat kapott, megszökött, majd újra elfogták. 1990-ben amnesztiát kapott, ezután nagy valószínűség szerint több alvilági személyt megölt, de kapcsolatban állt a szlovák titkosszolgálattal is. A szlovák hatóságok egy időben azzal is vádolták, hogy megölte az egykori szlovák államfő, Michal Kovác fiának elhurcolásában koronatanúként számításba vehető Robert Remiást.

A Fenyő-gyilkosság vádirata tartalmazza, hogy Jozef R. már évtizedekkel ezelőtt a szülőföldjén bűnözői csoportot szervezett és vezetett, Léva városában saját bevallása szerint is védelmi pénzeket szedett, majd az 1990-es évek elején az olajügyekkel összefüggésben az Energol Rt.-hez köthető biztonsági feladatokat látott el.

Az 1998-as Aranykéz utcai merénylet célpontja és egyik áldozata Boros József Károly, akit a rendőrség akkoriban koronatanúként tartott számon az olajmaffiával kapcsolatban. Az Aranykéz utcai robbantás ügyében a hatóságok jelenleg azt feltételezik, hogy az a P. Tamás – az olajügyekből ismert Energol Rt. egykori vezetője – lehetett Jozef R. megbízója, aki ellen májusban kezdődött büntetőper a Fővárosi Törvényszéken, Prisztás József 1996-ban történt megölésére való felbujtás vádjával.

A balatoni vendéglátóhelyek közül Laposa Bence érdekeltségei kapták a legtöbb támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, miközben ő a szervezet tanácsadója, és a hírek szerint ő tett javaslatot a támogatottak névsorára is. A pénzosztás akkora feszültséget okozott, hogy a badacsonyi borász felajánlotta lemondását a Balatoni Kör éléről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.