Közélet

Retteg volt élettársa a szabadlábra került képviselőjelölttől

Gyilkossági kísérlet miatt folyik eljárás a volt NAV-vezető ellen, de a választási bizottság szerint nem kell felfüggeszteni a mentelmi jogát, mert amúgy nagyon intelligens ember.

Elismerte az RTL Klub Híradójának Kiss Gyula, hogy nem csak politikai célból vállalta a képviselőjelöltséget. Azzal ugyanis, hogy felkerült az Összefogás Párt országos listájára, 37 hónap után kiengedték az előzetes letartóztatásból, ahol azért volt, mert a vád szerint különös kegyetlenséggel végezni akart élettársával.

A férfi a gyanú szerint késekkel és baltával támadt gyermeke anyjára. Ő azt mondja, önvédelemből tette. A nő túlélte a bántalmazást, de a nyomait élete végéig viselnie kell. Azt mondta, Kiss olyan erővel verte fejbe, hogy a balta feje lerepült a nyélről. Kisst elfogták és bíróság elé állították, de ítélet még nincs, a választásig biztos nem is lesz, mert a férfi mentelmi jogot kapott, az eljárást felfüggesztették ellene.

A bíróság kérte ugyan Kiss mentelmi jogának felfüggesztését, de a Nemzeti Választási Bizottság ezt nem tette meg. Erdei Csaba, a bizottság tagja ezt azzal indokolta, hogy Kisst rendkívül intelligens, négydiplomás embernek ismeri, aki a szolnoki NAV egyik vezetője volt.

ERDEI CSABA Fotó: MTI / Soós Lajos

A volt élettárs retteg, amióta a férfi szabadon járhat-kelhet. A nő szerint tudja, hogy hol laknak, és azt is, hogy a gyerek melyik óvodába jár.

Kiss elismerte, hogy az elmúlt három évben többször próbált szabadulni az előzetesből, ami a mentelmi joggal sikerült neki. Azt is mondta, politikusként egy krízisközpont létrehozásán dolgozna, ahol a családon belüli erőszak áldozatai kapnának segítséget. Az ugyanakkor erősen valószínű, hogy nem jut be a parlamentbe, így folytatódni fog ellene az eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik