Közélet

A választás előtt nem lesz ítélet Gulyás Márton és Varga Gergő ügyében

A bíró számlát kér Áder hivatalától a károk mértékéről.

A Fővárosi Törvényszéken folytatódott csütörtökön Gulyás Márton és Varga Gergő ügye, akiket első fokon garázdaságért ítéltek el, mert egy tavaly áprilisi demonstráción narancssárga vízfestékkel próbálták megdobálni a Sándor-palotát, miután Áder János aláírta a Közép-európai Egyetem ellehetetlenítését célzó felsőoktatási törvénymódosítást.

Az Index megjegyzi: az ügy jogi érdekessége, hogy csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt vették őrizetbe Gulyást és Vargát, amihez három ember kell, noha az állítólagos harmadik személyről azóta sem tudnak semmit a hatóságok. A két aktivistát az eset után vezetőszáron, bilincsben állították bíróság elé, majd Gulyást 300, Vargát 200 óra közmunkára ítélték.

Az ügy most a másodfoknál tart. A csütörtöki tárgyaláson a bíró további vizsgálatot rendelt el, megkeresi a köztársasági elnök hivatalát, hogy a károkozás mértékét igazoló számlákat küldje meg a bíróságnak.

Az első fokú ítéletben rongálás miatt találta bűnösnek Gulyást és Vargát a bíróság, de az indoklásban nincs rongálási kár. Ezt akkor azzal magyarázták, hogy műemlék esetén szabálysértési értéknél is el lehet követni a bűncselekményt, de a másodfokon eljáró bíró szerint ez csak részben igaz. A vádirat szerint 23 ezer forint kár keletkezett a „kiemelten védett nemzeti vagyonban”.

A per április 20-án folytatódik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik