Minimálisan csökkent a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2017-ben – derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) által készített beszámolóból.
A budapest.hu oldalon csütörtökön közzétett, a BRFK múlt évi tevékenységéről beszámoló dokumentum szerint tavaly a bűncselekmények száma 0,1 százalékkal – 62 934-ről 62 870-re – csökkent.
A közterületen elkövetett bűncselekmények számában 8,3 százalékos csökkenés figyelhető meg: 2016-ban 15 959, míg tavaly 14 641 bűncselekményt regisztráltak a fővárosban.
A Budapesten elkövetett emberölések száma a 2016-ban regisztrált 44-ről 2017-ben 34-re csökkent. Szándékos befejezett emberölés 2016-ban 21 esetben, 2017-ben 15 esetben történt. Emberölés kísérletéből 2016-ban 18-at, tavaly 16-ot regisztráltak – olvasható a beszámolóban.
A testi sértések száma 1,3 százalékkal csökkent, 2075-ről 2048-ra. A súlyos testi sértések számában 9,1 százalékos csökkenés figyelhető meg: 2016-ban 1237 esetet, 2017-ben 1124-et regisztráltak. A halált okozó testi sértések száma a 2016-os 6-ról a 2017-ben 3-ra csökkent a fővárosban.
A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények számában 39,2 százalékos növekedés figyelhető meg: 2016-ban 120, 2017-ben 167 jogsértést regisztráltak Budapesten.
A vagyon elleni bűncselekményeken belül 11,9 csökkenés figyelhető meg a lopások – betöréses lopásokkal együtti – számának alakulásában, 2016-ban 29 011, 2017-ben 25 552 lopást regisztráltak.
Az autólopások száma 1195-ről 998-ra, 16,5 százalékkal csökkent, gépjárművek feltörése 2096-ról 1768-ra, 15,6 százalékkal mérséklődött.
A lopáson belül 24,5 százalékkal kevesebb lakásbetörést regisztráltak Budapesten, számuk a 2016-os 3967-ről, 2994-re csökkent 2017-ben. A rablások számában is csökkenés figyelhető meg: 2016-ban 465, 2017-ben 270 rablást regisztráltak, ami – mint írták – jelentős, 41,9 százalékos csökkenést jelent.
A beszámoló szerint az összes rendőri eljárásban regisztrált nyomozás eredményessége 2016-hoz képest 40,6 százalékról 48,3 százalékra emelkedett.
Budapest területén a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma 2,2 százalékkal, ebből a halálos kimenetelű balesetek száma 12,5 százalékkal, a súlyos kimenetelű balesetek száma 1,3 százalékkal, a könnyű kimenetelű balesetek száma 2,3 százalékkal csökkent.
A beszámoló szerint a rendőrség átlagos reagálási ideje – ez a küldés kezdeményezése és a riasztott egység helyszínre érkezése között eltelt időt jelenti – 2016-ban átlagosan 14 perc, 2017-ben 12 perc 33 másodperc volt.