Közélet

Fordulat a Göncz Árpád megálló ügyében

Lehet, hogy elmarad a névcsere.

A Magyar Idők szerint még nincs döntés arról, hogy a 3-as metró felújítása után az Árpád híd megállót Göncz Árpád-városközpontra nevezik át. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) január 22-i közleménye szerint azonban négy állomás neve megváltozik.

Az állomásokat is átnevezik a 3-as metró felújítása után
Az Árpád híd helyett a Göncz Árpád városközpontban fognak megállni a szerelvények.

A névcserét a látványterveken még tényként kezelik, de miután a lap kereste a BKV-t a 3-as metró rekonstrukciójának internetes oldaláról eltűnt az állomások átnevezéséről szóló korábbi közlemény, amelyen még a Göncz Árpád városközpont név szerepelt.

Néhány napja, a Magyar Idők publicistája az Echo Tv stúdiójában elfogadhatatlannak nevezte a névcserét.

Bayer Zsolt leverné Göncz Árpád tábláját
Megdöbbentette a hír, hogy az Árpád híd állomás új neve Göncz Árpád városközpont.

A Fővárosi Közgyűlés 2016. március 30-i ülésén egy ellenszavazattal döntött úgy, hogy az egykori köztársasági elnökről nevezzenek el egy új városrészt a XIII. kerületben. A szeptemberi ünnepségen Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott: az ilyen gesztusokkal, mint a névadó ünnepség, lesz a város része Göncz Árpád és szellemisége, egyfajta élő lelkiismeretként.

Városrészt neveztek el Göncz Árpádról Budapesten
A főváros XIII. kerületében nevezték el ünnepélyesen a városközpontot az íróról, műfordítóról, volt köztársasági elnökről.

Kiemelt kép: MTI / Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik