Február 3-as szokásos napnak indult a Szíriában állomásozó orosz légierő egységeinek. Bár a pilóták számára a veszély állandó volt, a különböző felkelőcsoportoknak még nem sikerült egyetlen orosz repülőgépet sem lelőniük. Veszteségek persze akadtak, közismert a török légierő által lelőtt orosz gép története, vagy a Kuznyecov repülőgép-hordozón leszállás közben elveszített két Míg-29-es esete. A szíriai hadsereg az elmúlt hónapokban az Idlib tartományra fókuszált, az orosz és a szíriai légierő pedig a levegőből támogatta a különböző (dzsihadista, iszlamista, mérsékelt) felkelőcsoportok elleni harcot.
Bár Putyin elnök tavaly decemberben a Szíriában állomásozó orosz erők részleges kivonását jelentette be, január végén – a meglevő kettő mellé – újabb nyolc Szu-25-as csatarepülőgép érkezett a hmejmími légibázisra, hogy növeljék az orosz támogatás tűzerejét.
Ezeket a repülőgépeket a mai NATO-terminológia szerint közvetlen légi támogatás biztosítására fejlesztették ki a szovjetek az 1970-es években. Akkor persze még a kelet-nyugati szembenállás jegyében elsősorban az amerikai, brit vagy német hadsereg járműveit vagy katonáit kellett volna pusztítania valahol Németországban. Az első éles bevetésére ehhez képest Afganisztánban került sor, ahol hatékony típusnak bizonyult.
A közvetlen légi támogatás és a Szu-25-ös (illetve amerikai rokona, az A-10-es) lényege, hogy nem magasból bombáznak a repülők valamilyen fix, telepített bázist, épületet, hanem a harcok közelébe ereszkedve, a célpontot vizuálisan vagy közvetetten azonosítva támadnak a rendelkezésre álló fegyvereikkel (rakétákkal, gépágyúval stb).
Ez a pilóta szempontjából sokkal veszélyesebb, mint 4000-5000 méter magasból bombázni, de amíg nem rendszeresítették a precíziós irányítású lőszereket (ez a csak 1990-es években történt), ez volt a hatékonyabb módja az ellenség kiiktatásának, főleg ha olyan konfliktusokban vetették be, ahol ez az ellenség nem rendelkezett légvédelmi rakétarendszerekkel.
Az utolsó repülés Szíriai felett
Roman Nikolajevics Filipov őrnagy egy ilyen repülőgépet vezetett február 3-án, géppárban parancsnokával felkelőket támadták Idlib tartomány keleti részén. Ezen a területen a Dzsaish al-Naszr nevű szervezet és az al-Káida utódszervezete, a Hajat Tahrir al-Sham volt aktív, de ezt Filipov őrnagynak nem is kellett feltétlenül tudnia. Csak azt, hogy mi a célpont, és hogy milyen veszélyek várnak rá.
A pilóta alakulata, mint említettük, alig egy hete érkezett, de talán nem voltak teljesen tapasztalatlanok. A nyolc Szu-25SM-ösből álló egység ugyanis a Krím félszigeten, Szimferopol közelében állomásozó 368. önálló ezred kötelékéből jött, amelynek gépei az ukrajnai konfliktus miatt többnyire magas készültségben vannak (emiatt létezik olyan vélemény is, hogy a pilóta ukrán volt, nem orosz).
A felkelőkre mért egyik csapás után egy vállról indítható légvédelmi rakéta indult el Filipov gépe után, és be is csapódott az egyik hajtóműbe anélkül, hogy a pilóta megpróbálta volna azt manőverezéssel vagy infracsapdák kiszórásával megakadályozni (egyes források szerint ezeken a gépen nem volt még infracsapda). Az találat után még repülőképes maradt a Szu-25-ös, végül is az ilyen extrém helyzetekre találták ki, hogy ha kell, egy hajtóművel is repülni tudjon. A pilóta balszerencséjére rögtön ezután egy Zsu-23-as légvédelmi ágyúból találat érte a másik hajtóművet is, a gép irányíthatatlanná vált, és Filipov őrnagynak nem volt más választása, mint katapultálni az ellenség felett.
A géppár parancsnoka a helyszínen körözött, a pilóta a földet érés után megadta a koordinátáit, a hmejmími légibázisról pedig elindultak a helikopterek, hogy megpróbálják kimenteni őt. Ám mivel jó negyven percnyi útra voltak tőle, valójában kevés esély mutatkozott a túlélésére. Filipov őrnagy életének utolsó másodperceit mindenki megismerheti, a felkelők nem akarták megkímélni az életét, fogolycserére vagy túsznak használni a későbbiekben. Miután megtalálták és beszorították egy épület mellé, a pilóta az utolsó töltényig küzdött, majd felrobbantotta magát egy kézigránáttal.
Videó a találatról és az utolsó másodpercekről
#Pt. Another video showing with more clarity moment when #RuAF Su-25 was hit with a MANPADS while also targeted with AA guns in SE. #Idlib countryside. pic.twitter.com/4I25oAmxdO
— Qalaat Al Mudiq (@QalaatAlMudiq) 2018. február 3.
Közzétette: Ростислав Антонов – 2018. február 4.
Kinek a fegyverével lőtték le a pilótát?
Az orosz válaszreakció nem maradt el, egy órán belül „tűzeső” zúdult a környező településekre, nemcsak a további orosz csatarepülők és bombázók kezdték el támadni a területet, hanem újabb Kalibr cirkálórakétákat lőttek ki (valószínűleg a (Földközi-tengerről), a következő napon mintegy 150 légicsapásérte Idlib tartományt, ami azt is mutatja, hogy az orosz légierő továbbra is jelentős kapacitással és hadrafoghatósággal állomásozik Szíriában.
Azonnal megindult a találgatás a vállról indítható légvédelmi rakéta eredetéről, sokan az Egyesült Államokra mutogattak, mert a nagyhatalmi szembeállás lehet a legnyilvánvalóbb magyarázata az akcióknak (bár ennek ellentmondana, hogy Trump elnök meglehetősen nyitott Moszkvával szemben). A fegyver származhatott a szíriai hadsereg arzenáljából is, így akár a kínos eset is megtörténhetett, hogy orosz fegyverrel lőttek le egy orosz gépet, orosz pilótával.
A leggyakrabban felmerülő teória azonban a kínai gyártmányú FN-6-os típust emleget, amelyet Katar szerzett be (állítólag Szudántól) és törökországi raktárakon keresztül juttatta el az általa támogatott felkelőcsoportokhoz még 2013-2014-ben. Azóta több alkalmazását is dokumentálták, elősorban a szíriai hadsereg helikopterei és repülőgépei ellen.
Hasonlóan a tavaly azonosított magyar gépkarabélyok esetéhez ez eset is jól példázza, hogy a 21. században egy polgárháborúban nem lehet kontroll alatt tartani a fegyverek útját.
Kína fontos partnere Moszkvának, Teheránnak és Damaszkusznak, magától sosem adna el fegyvert olyan országoknak, amelyekről tudja, hogy a felkelőket támogatná, ugyanakkor saját hadiipari érdekei miatt mindenhol megpróbál betörni a főként amerikaiak és az oroszok által uralt piacra. Így fordulhat elő, hogy nem egy harmadik, hanem egy „negyedik” ország beiktatásával jutnak el fegyverek egy konfliktusba.
Kiemelt képünkön Roman Nikolajevics Filipov őrnagy
Fotó: Twitter
