Közélet

Választási csalásért feljelentik Kövér Lászlót

Az MSZP szerint több dolognak is érdemes utánanézni azután, hogy a fideszes házelnök elismerte: „bűvészkedtek” a választókerületek határának megszabásával.

Választási csalás miatt feljelentést tesz az MSZP Kövér László ellen azután, hogy nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen az Országgyűlés fideszes elnöke elismerte, hogy „bűvészkedtek” a választókerületek határának megszabásával, és hangsúlyozta, hogy „az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába”.

A szocialisták országos elnökségének tagja, Bárány Balázs azt mondta, a választókerületek módosítása egyetlen célt szolgált, hogy a Fidesz jól járjon a módosításokkal, a jelenlegi határokat ugyanis sem kulturális, sem történeti, sem földrajzi okokkal nem lehet indokolni.

Egyértelmű a cél: egy fideszes szavazónak érjen többet a szavazata, mint egy ellenzéki szavazóé

– mondta, emlékeztetve, hogy 2014-ben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet is átfogó jelentésben sorolta fel a magyar választási rendszerrel kapcsolatos problémákat.

Most, hogy Kövér László beismerte, hogy az akkori megállapítások közül az egyik valóban megállja a helyét, érdemes a többi megállapításról is beszélni – vélekedett Bárány, példaként említve, hogy a jelenlegi rendszer megkülönbözteti a szavazókat aszerint, hogy határon túli magyarról van-e szó, vagy „Londonba menekült budapesti fiatalemberről”.

A kormányzati tájékoztatást nem lehet megkülönböztetni a nyílt pártpolitikától, közpénzből finanszírozott álcivil szervezetek folytatnak nyílt kampányt a kormány mellett és a Nemzeti Választási Bizottság első embere egyértelműen a Fidesz akaratát hajtja végre – sorolta a szocialista politikus.

Megemlítette: az EBESZ-jelentésben a legsúlyosabb kifogásokat a média állapota kapta, amelynek helyzete azóta sokkal rosszabb lett. Szerinte a megyei napilapok „Mészáros Lőrinc üzenőfüzetévé váltak”, működik a cenzúra, az öncezúra és a Fidesz hazugsággyára. Bárány mindezt úgy értékelte, hogy a Fidesz retteg attól, hogy fogynak a szavazói, és a létrejött űrt szeretné betölteni valahogy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik