Közélet

Fidesz: Semmi vállalhatatlan nincs Kövér kiszivárgott beszédében

Az MSZP és a Jobbik szerint választási csalást ismert be az Országgyűlés elnöke.

Megszólalt a Fidesz kommunikációs igazgatója azután, hogy nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen Kövér László, az Országgyűlés elnöke arról beszél, hogy „az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába”, és „a választási reformról nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés”. Az utóbbi mondat arra utal, hogy a választási körzetek átszabása a kormánypártoknak kedvezhetett.

A felvételen Kövért arról is kérdezik, hogy két választás között teljhatalma van-e a kormánynak, amire azt feleli: „a törvényes keretek között igen”. A kérdező felveti, hogy „a Fidesz hozza gyakorlatilag a törvényeket is”, mire Kövér azt mondja: „De ez mikor van másként? Kormányok hozzák a törvényeket.”

Hidvéghi Balázs szombati sajtótájékoztatóján mindezt úgy kommentálta: „az ezzel kapcsolatos ellenzéki vádaskodás nem más, mint reménytelen helyzetben lévő pártok egy újabb akciója”. Szerinte a nyilvánosságra került szövegben semmilyen vállalhatatlan kijelentés nincs, és „a választási rendszer ugyanolyan demokratikus, mint 1990-ben volt, ugyanolyan esélyeket kínál mindenkinek, a korábbi aránytalanságokat pedig sikerült kiküszöbölni”.

Az MSZP viszont úgy reagált, hogy Kövér László elismerte a Fidesz választási csalását, kimondta, hogy a kétharmad birtokában magukra szabták a választókerületeket azért, hogy teljesen ellehetetlenítsék az ellenzéket. „Szavaiból kiderül, hogy bármilyen csalást, törvénytelenséget megtehetnek továbbra is, mert mivel ők kormányoznak az lesz törvényes, amit a Fidesz mond” – áll a szocialisták közleményében. Hozzáteszik: bár „a kétharmad már nincs meg a Fidesznek, de vannak még eszközei egy újabb csalás előkészítéséhez. A Nemzeti Választási Bizottság pedig már meg is kezdte a munkát, mindent megtesznek azért, hogy Orbánéknak lejtsen a pálya.”

Közleményt adott ki a Jobbik is

Ebben azt írják: „Kövér László kiszivárgott beszéde csúnyán lebuktatta a Fideszt. Eddig is sejtettük, hogy a választókerületek megrajzolásánál egyetlen szempont vezérelte a korrupt kormánypártot, a saját hatalmi érdeke. A Fidesznek a korábbi körzetfelosztás alapján már 2014-ben sem lett volna kétharmada, ezért bűvészkedett a választókerületek átrajzolásával, valamint a kétfordulós választási rendszer eltörlésével. Kövér László most csak megerősítette, hogy a Fidesz a pénzért és a hatalomért bármire képes, legyen szó választási csalásról, vagy hazug propagandáról.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik